Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu

A Fejér megyei hírportálnál kíváncsiak voltak, hogy azok a sofőrök, akik önszántukból nosztalgiajárművekkel közlekednek, mit tehetnek az új benzin megjelenését követően kialakult helyzetben. A kérdés megvitatásához a Pázmándi Nosztalgia-jármű Egyesület elnökét, Kerkuska Csabát és az egyesület egyik oszlopos tagját, Rónai Jánost hívták segítségül.

– Az E10-es benzin leginkább azért jelent gondot a veterános társadalomnak, mert szezonálisan futnak ezek a járművek. Ha egy autó évi 3-5 ezer km-t megtesz, arra már azt szoktuk mondani, hogy sokat futott. A „kollégák” többsége ősztől tavaszig elő sem veszi az autóját, tele tankkal tárolja őket a garázsban. Az E10-es benzin pedig ekkor tud igazán nagy gondokat okozni, ugyanis álló helyzetben károsítja, megtámadja a gumi alkatrészeket, azok elnyúlósodnak, egyesek megkeményednek és eltörnek (például az üzemanyagcső). Emelett tönkreteszi, rozsdásítja a tankot. Az etanol igazából alkohol, ami összegyűjti a levegőből a nedvességet, és mivel a benzin hosszú utat jár be a járműben, mindenféle fémalkatrészt megkárosít, az alumíniumot oxidálja, a karburátort kikezdi, a tankban a víz korróziót okoz. Fontos megjegyeznünk azonban, hogy ha valaki hosszabb útra megy, vagy gyakran használja a szezonban a járművét, akkor az E10 is tankolható a veteránautóba, mivel a motor járni fog, és habár minimális mértékben akkor is próbálkozna, hatalmas károkat nem tud okozni a rendszerben, mert gyorsan elhasználódik.

Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu

Amennyiben viszont valaki hosszú időre garázsban tartaná autóját, akkor vagy le kell szívnia a meglévő üzemanyagot, vagy pedig a magasabb oktánszámúval megtöltve kell eltennie járművét, abban ugyanis nincs vagy maximum nagyon kevés, durván 2% etanol található meg. Az E10-nek egyébként amúgy is csak 3 hónap a szavatossága, ami finoman szólva sem sok. Ha ez lejár, az üzemanyag nem csak elgyengül, hanem meg is kocsonyásodik. Egy megoldás van igazán, mégpedig a drágább üzemanyag használata. A prémium benzin nagyjából 10%-kal drágább a korábbinál, egy veterános szezonban mondjuk tízszer tankol az ember, így ez éves szinten 15-20 ezer forint drágulást jelent nekünk – osztotta meg gondolatait velünk Rónai János, aki maga is ezt a megoldást választotta.

Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu

Kerkuska Csaba tovább boncolgatta a fenti állítást, és egy példával élt:
– Télen eltettem egy veterán motort, tele tankkal, a régi típusú benzinnel. Én korábban így szoktam, sőt, még a motor kipufogóját is ledugóztam, hogy hermetikusan is le legyen zárva a rendszere. A benzinben lévő anyagok a tél folyamán lerakódtak, tavasszal pedig azt éreztem, hogy nem úgy húz a motor, ahogy kellene. Gondoljunk csak bele, hogy ha a régi típusú üzemanyag összetevői ilyen hatással voltak a járműre, akkor a magasabb etanolos verzió micsoda kárt tehet benne?
Abban tehát mindkét veterános véleménye megegyezik, hogy az éves 3-5 ezer kilométer megtétele során a prémium üzemanyag használatából fakadó literenkénti árkülönbség elenyésző, így érdemes a drágábbat tankolni, mert az okozott kár sokkal költségesebb lehet. Ellenben, ha valaki mondjuk egy nagyobb, 200-300 km-es túrára indulna, és nincs lehetősége magasabb oktánszámú üzemanyagot tölteni gépjárművébe, mert mondjuk egy kicsi település töltőállomásához ér, esetleg külföldön van, nyugodtan használhatja az E10-et is, járni fog a motor, nem lesz ideje károsítani a rendszert, elhasználódik, mire hazaér.

Rónai János és az ő gyönyörű Porsche 356 C típusú csodagépe
Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu

Tényleg környezetkímélőbb?
Kérdésemre határozott válasz érkezik Rónai Jánostól:
– Az etanolos benzin alap koncepciója az, hogy a növény, amiből az etanol készül, a levegőből megköti a szenet, amiből lepárlással készül az üzemanyag. Amennyit megkötött, annyit is fog a kipufogáskor visszajuttatni a levegőbe, mondhatni újrahasznosítja a levegőben amúgy is megtalálható káros anyagot, nem pedig újat termel. Emiatt gondolják környezetbarátnak, ami egyfelől igaz, másrészt viszont megfeledkezünk arról, hogy akárcsak a pálinkafőzés során, a lepárlás igen komoly energiabefektetést igényel, hisz hő kell a párologtatáshoz, egy komplett technológia zajlik le a folyamat során. Vajon ezek után is környezetkímélőbb? Tagadhatatlan, hogy a világunk afelé halad, hogy az emberek a villanymotoros és hibrid autókat használják.
– Ami nagyon jó és valóban környezetkímélőnek tűnhet, de amikor a lítiumos akkumulátort tömegesen kell megsemmisíteni, akkor is ez a helyzet? – veszi át a szót Kerkuska Csaba. – Egy új autó akkumulátora manapság maximum 4-5 évet bír ki, aztán az ember veheti az újat. Régen ez nem így működött.
Lesz olyan, aki abbahagyja a veteránozást emiatt? – teszem fel a nagy kérdést. Mind János, mind Csaba biztosak benne, hogy mindenki keresni fogja a kiskapukat, a többség a drágább üzemanyagot fogja tankolni, de nem gondolják, hogy bárki emiatt befejezné veterános karrierjét.

Kerkuska Csaba első veteránja ez a gyönyörű Škoda Felicia volt, máig nagy becsben tartja
Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu