Nem véletlen, hiszen az üzemanyag árát a kőolaj ára és a különböző tőzsdei praktikák mellett nagyban befolyásolja az adópolitika: elsősorban a jövedéki adó és az áfa. Mivel pedig az idehaza forgalomba helyezett járművek száma folyamatosan nő, ezért akár politikai tőkét is lehetne belőle kovácsolni, igaz, a jelenlegi megszorítások mellett idén nem érdemes csökkentésben reménykedni. Némileg azonban vigasztalhatja az autósokat és motorosokat, hogy a szakértők előrejelzése szerint idén az üzemanyagok éves átlagára jelentősen a tavalyi alatt marad.

Az üzemanyag árát – elsősorban – alapvetően a kőolaj tőzsdei ára befolyásolja. Barta Judit, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy az elmúlt két-három évben – az azt megelőző időszakhoz képest – jelentősen megemelkedett a kőolaj ára, s ez hozott magával egy új korszakváltást is a világgazdaságban. „Ez az egyik tényező. A másik, hogy az üzemanyag árában sokkal jobban kezd szerepelni a nagy, integrált kőolajipari vállalatoknak az érdeke, amibe beletartozik a kitermelés és a kitermelés utáni szállítás, a kereskedelem, s így megnőtt az a haszon, amit a kőolajra rá tud tenni a finomító” – fejtette ki a szakember.

Amerikától függünk

Barta Judit hozzátette, hogy mindezen felül jelentősen befolyásolta az elmúlt évek kőolajár-emelkedését az USA-ban másfél évvel ezelőtt életbe lépett új műszaki- környezetvédelmi standard az üzemanyagok vonatkozásában. Ez ugyan tudható volt előre, mégis sok finomító csak késve végezte el a szükséges átalakításokat. Mindezt tetézte, hogy az év elején sok finomító zárt be karbantartási munkák miatt, ezzel párhuzamosan pedig csökkentek az Egyesült Államok tartalékai. Ez pedig nemcsak az óceán túlpartján, hanem valamennyi földrészen befolyásolja az üzemanyagok árát, a minden szerdán közzétett tartalékjelentést ugyanis árgus szemmel figyelik a tőzsdék. „A szakemberek ráadásul úgy vélik, hogy az üzemanyag-tartalékoknak május-júniusban kell a csúcson lenniük, ekkor kezdődik ugyanis az autózási szezon, amely nagyjából szeptember végéig tart. Idén az következett be, hogy nem növekedett, hanem csökkent májusban a benzinkészlet a finomítói gondok miatt, s ez hajtotta fel a benzin tőzsdei árát a piacokon” – tárta fel az elmúlt hetek folyamatos áremelkedésének hátterét.

Az GKI szakértője hozzátette, hogy az USA-ban lejátszódó folyamatok közvetlen hatással vannak az európai, így a hazai árakra is. „A magyar ár alakulásról azt lehet elmondani, hogy a MOL a mediterrán piac jegyzésárait követi, s természetesen figyelembe veszi az irányadó kőolajár-változásokat, valamint a forint/dollár árfolyam változásait, ezek együttesen alakítják ki az aktuális árat. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a kereslet felfutásának időszakában – tavasztól kezdődően – Európában is megnövekszik az üzemanyag iránti kereslet, s ez törvényszerűen áremelést okoz a piacokon, így Magyarországon is”.

A szakember elemzését támasztja alá a MOL sajtószóvivőjének nyilatkozata is. Bacsur György a társaság árképzési politikájával kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy az árazást alapvetően két dolog határozza meg: az üzemanyag nemzetközi jegyzésára, illetve a forint/dollár árfolyama, mivelhogy az olajipar alapvetően dollárelszámolású. Az egyes kutak árazása, amivel a vásárlók találkoznak, az a helyi viszonyok függvénye, így a kúthálózaton belül lehetségesek eltérések.
Az üzemanyagnak van egy piaci ára – folytatta Bacsur –, amelyre rájön a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek (amelynek feladata az ország stratégiai készleteinek biztosítása) fizetendő nagyjából 3 forintos díj. Erre rakódik rá a jövedéki adó, amely a benzin esetében 103,50 forint, míg gázolajnál 85,0 forint, s mindezekre jön még a 20 százalékos áfa – vázolta az üzemanyagár felépítését Bacsur György. Ezt az összeget a MOL, illetve az egyes kutak haszna teszi teljessé, így alakul ki az üzemanyag végleges ára a töltőállomásokon.

Olcsóbban megússzuk?

Az üzemanyagárak idei, hazai alakulását illetően csak jósolni lehet, azt azonban az elmúlt évek statisztikáit, valamint a piac és a gazdaság változásait figyelembe véve meglehetősen pontosan – állítja a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője. „Az biztos, hogy a kiskereskedelmi forgalomban februártól októberig emelkedik az üzemanyag-vásárlás, októbertől februárig pedig meredeken zuhan. Nyilvánvaló, hogy a növekedés augusztus végén a szabadságolásokat követően lezárul, ilyenkor még az őszi betakarítási munkálatok, építőipari beruházások nagyjából októberig fenntartják az emelkedést, majd ezt követi a meredek zuhanás” – foglalta össze az általános tendenciákat Barta Judit. Ennél azonban sokkal fontosabbak számunkra a konkrétumok: „Idén még sok minden történhet, de véleményem szerint valamivel alacsonyabb lesz az átlagár, mint tavaly volt. Számításaim szerint júniusban érte/éri el csúcspontját a jegyzési ár. Innentől kezdve egy kicsit csökkenő, majd stagnáló üzemanyagárral számolok, és a tavalyi 277 forintos ár helyett nagyjából 267 forintra számítok, de ha nagyon pesszimista vagyok, a legrosszabb esetben is legfeljebb ugyanannyi lesz az éves átlagár, mint tavaly” – fogalmazott az ügyvezető. Gázolaj esetében még kedvezőbb az előrejelzés: a szakértő szerint a tavalyi 271 forinttal szemben idén “csak” valamivel 250 forint felett alakul majd a gázolaj átlagára Magyarországon, azaz akár húszforintos csökkenés is elképzelhető.

Biokomponens

Jelentősen és folyamatosan változik az üzemanyagokba kevert biokomponensek aránya, ami akár az árban is jelentkezhet. Bacsur György, a MOL szóvivője ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy a prémiumbenzin már most az előírt 4,4 százaléknyi biokomponenst tartalmazza (AM 2007/12.), míg a 95-ös benzinben folyamatosan emelik erre a szintre a komponensek arányát. Arra a kérdésünkre, hogy ennek köszönhetően csökkenhet-e valamelyest a benzin ára, a szóvivő nem tudott az autósok számára kedvező hírrel szolgálni. „A felröppent hírekkel ellentétben az üzemanyagok növekvő biokomponens-aránya nem csökkenti majd az árakat. A törvényi szabályozás azokat az üzemanyagokat drágítja (pontosabban terheli majd őket magasabb jövedéki adó), amelyek nem teljesítik a kritériumokat” – mondta Bacsur. Információink szerint ez utóbbiakra, illetve a nem kénmentes üzemanyagokra a törvény hatályba lépésével egy időben, július 1-jétől, a jelenlegi 103,50 forintos jövedéki adó helyett ennél magasabb, 111,80 forintos összeg rakódik majd, míg a gázolaj esetében ugyanezen kritériumok érvényesek: marad a 85,0 Ft/l-es jövedéki adó, ha legalább 4,4 százalékban tartalmaz biokomponenst, illetve megfelelő a kéntartalom, egyéb esetben 93 forintra nő július elejétől.