Az év végi vásárlási láz, a felpörgött tempó és a zsúfoltság még a rutinos vezetőket is kikészíti. További nehezítő körülmény az időjárás, amely december közepén bizony gyakran esős, havas, ködös, ráadásul korán sötétedik. A veszélyek elkerülését a jármű felkészítésével ajánlott kezdeni, még akkor is, ha csak a városszéli bevásárlóközpontig szalad el az ember egy kihagyhatatlan ajánlat miatt. Az akciós áru akár a többszörösébe is kerülhet, ha mondjuk a kifogyott vagy befagyott ablakmosó folyadék miatt a szélvédő átláthatatlanná válik, s emiatt karambol történik. A folyadékok szintjét és fagytűrő képességét, az ablaktörlő gumilapátok állapotát, az akkumulátor töltöttségét, kondícióját annak is érdemes ellenőriztetnie, aki csak a karácsonyi előkészületek alkalmával hozza elő a garázsból a kocsiját. Téli abroncs nélkül pedig csakis száraz időben, lehetőleg fagypont feletti hőmérsékletben induljon útnak, míg nagy távolságra – ha nem akar beruházni a téli autóközlekedés e kiemelten fontos kellékébe – inkább utazzon tömegközlekedési eszközzel. Persze, a téli abroncs megléte sem ok a száguldozásra. Sokan abban a téves hitben vezetnek, hogy téli gumival nem érheti őket baj. Holott a hideg, csapadékos időjárási feltételek során számos olyan körülmény adódhat, amelyek az évszaknak megfelelő köpennyel felszerelt gépkocsival sem védhetők ki. Jégen, vizes havon a legjobb abroncs sem képes tapadni. Ez leginkább nagy sebességről való fékezéskor, továbbá kanyarban jelent kiemelkedően magas kockázatot. Figyeljenek az útra és persze egymásra!

Balesetmentes ünnepeket kívánunk!