Az összesen több mint háromezer munkahelyet teremtő beruházás több lépcsőben valósul meg. A repce mellett napraforgó és szója feldolgozására is alkalmas, évi 500 ezer tonna névleges kapacitású présüzem a tervek szerint 2008 novemberében kezdheti meg a próbaüzemet. A második ütemben – 2009 decemberéig – az évi 240 ezer tonna nyersolaj finomítására alkalmas létesítmény valósul meg. A finomító elkészültéig a nyersolajat a cégcsoport érdekeltségébe tartozó ausztriai üzemben dolgozzák fel. Ha a jövőben nem csökken a zöldáram prioritása, a cég egy a présüzemben keletkező mellékterméket hasznosító 20-25 megawatt kapacitású biomassza-erőmű létrehozását is tervezi.
Az elmúlt egy évben több mint 1,7 milliárd dollár értékű ilyen jellegű beruházást jelentettek be Magyarországon, ennek eredményeként a hazai bioetanol- és biodízel-termelés néhány éven belül elérheti az évi 800 ezer tonnát, amelynek nagy részét Nyugat-Európában értékesítik.
Ugyanakkor nem csak Magyarországon tört ki bioüzem-anyag-gyártási láz, a többi térségbeli államban is beruházások egész sorát jelentették be az elmúlt hónapokban. Közel másfél tucat biodízelüzemet építenek a következő két évben Lengyelországban. Romániában elsőként a portugál Martifer konzorcium jelezte, hogy cége, a Biomart
47 millió eurós beruházással Lehliu-Garában biodízelüzemet létesít, amely várhatóan 2007-ben készül el. Emellett a német MAN Ferrostaal 138 millió eurót fektet be Atel és Loamnes településen Szeben megyében egy mezőgazdasági és egy biodízelüzem építésébe. Néhány éven belül
évi több mint 300 ezer tonna bioüzemanyag készülhet az európai uniós piaci belépést ugrásra készen váró bolgár üzemekben is.
A Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA előrejelzése szerint a bioüzemanyagok gyártása 2011-ig napi 1,2 millió hordóra emelkedik a 2005-ös 0,65 millióról. A beruházásokat a magas energiaárak, az ellátási aggodalmak és a finomítók szűkös kapacitása, valamint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását célzó intézkedések ösztönzik.