„Az innovatív dízeltechnológia forgalmazásában a Mercedes-Benz úttörőnek és a legeredményesebb gyártónak számít. A haszonjárműmárkák közül elsőként vezettük be a környezetbarát Euro 4-es és Euro 5-ös motorokat, kezdetben a Mercedes-Benz Actros, majd az Axor, az Atego, az Econic és az Unimog kínálatában. Az eddigiekben beérkezett több mint százezer  megrendelés ékesen bizonyítja, hogy jelentős értéktöbblethez segítettük hozzá ügyfeleinket a Blue-Tec idő előtti bevezetésével.“ – mondta Andreas Renschler, a DaimlerChrysler Truck Group vezetője.

A Mercedes-Benz 2005. elejétől folyamatosan honosította meg − először távolsági áruszállító járművein −, és már jóval a törvényileg előírt határidők előtt elérhetővé tette ügyfelei számára a Blue-Tec-rendszert. Később a legtöbb európai haszonjárműgyártó követte a példáját, és ők is alkalmazni kezdték ezt az SCR-katalizátorra és Ad-Blue-adalékanyagra épülő környezetbarát technológiát. Az Euro 5 követelményeinek már kivétel nélkül minden gyártó ezzel a rendszerrel kíván megfelelni.
Számos előnye van a Blue-Tec-dízeltechnológiának, hiszen amellett, hogy megfelel az Euro 4 és a jövőbeni Euro 5 előírásainak, egyúttal igen gazdaságossá teszi az üzemeltetést.
 

„Számos állami kedvezményben részesülnek a Blue-Tec-et használó ügyfeleink, ráadásul igen hatékonyan égetik el az üzemanyagot e rendszerrel párosított korszerű dízelmotorjaink. Ezáltal − motorváltozattól függően − nemcsak nagyobb teljesítményt adnak le, hanem kevesebbet is fogyasztanak.“ – mondta Hubertus Troska, a Mercedes-Benz tehergépkocsi üzletágának európai, valamint latin-amerikai régióért felelős vezetője. Mivel a Blue-Tec rendszerrel szerelt járművek adott esetben jobban tartják az árukat, összességében nagyobb hasznot hoznak az üzemeltetőnek.

A DaimlerChrysler AG üzletágaként működő DaimlerChrysler Truck Group a világ legnagyobb haszonjárműgyártója. Öt vezető tehergépkocsi-márkájával, a Mercedes-Benz-zel, a Freightlinerrel, a Sterlinggel, a Western Starral és a Fuso-val több mint 50 helyen van jelen Nyugat-Európában, Ázsiában, a NAFTA-térségben és Latin-Amerikában. A DaimlerChrysler Truck Troup 2006-ban összesen 537 000 darab tehergépkocsit értékesített világszerte.