Noha napközben még előfordulhat, hogy szépen süt a nap és viszonylag magas a levegő hőmérséklete, hajnalban korántsem ritka a talajmenti fagy. Időszerű hát a nyári abroncsokat téliekre cserélni.

Szezonfüggő

Először is a nyári és téli gumiköpenyek cseréjének miértjére adjuk meg a választ. Magyarországon az igazi, kemény tél – tomboló mínuszokkal és hóval, ónos esővel, zúzmarával, dérrel – jellemzően december elejétől március elejéig tart. Ez csupán három hónap, ám aki naponta akár csak 20 kilométert is autózik, az nagyjából 90 napon át mintegy 1800 kilométeren keresztül játszik a saját és mások biztonságával, ne adj’ isten életével. Mi több, az időjárás novemberben és áprilisban is okozhat kellemetlen meglepetést az autósnak.

Hacsak nem téli abroncsokkal felszerelt gépkocsival közlekedik, ami persze nem nyújt védelmet az ámokfutók ellen, a véletlenek szerencsétlen egybeesése vagy az autós saját felelőtlensége esetén. Sőt, még a legtökéletesebb gépjármű és a téli abroncsok kombinációja sem adja vissza teljesen az ideális, azaz a  nyári, száraz aszfalton való tapadást, ám azt a mai jármű- és abroncstechnika egyre jobban képes megközelíteni.

7 Celsius-fok alatt

Sok autótulajdonos mégis igyekszik kibújni a szezonális köpenyek használata alól, mivel az plusz pénzbe kerül. Na igen, egy átlagos autóra vetítve nagyjából egy telitank üzemanyag árába kerül egy darab megvételre érdemes új abroncs. S ebből ugyebár legalább négy szükséges, amennyiben a pótkerék más méretű, avagy az ember kihagyja a számításból a defekt lehetőségét… A spórolás azonban e területen nagyon helytelen, felelőtlen hozzáállás, mivel a téli abroncs nem csak hóban, latyakban biztosítja a jármű nyári menettulajdonságait megközelítő szintet, hanem száraz útfelületen is.

A magyarázat a hőmérsékletben keresendő. A téli abroncsok nemcsak mintázatukkal, hanem a szerkezetükkel és a gumikeverékükkel is a hideghez idomulnak. A téli abroncs anyaga, futófelülete a nyáriakénál jóval puhább, ezáltal a tapadási tulajdonságaik alapvetően jobbak, mint a magas hőmérséklethez igazított nyári változatoké. Általánosságban a +7 Celsius-fokos átlaghőmérséklet az abroncsválasztó határvonal. Tartósan 7 fok felett a nyári, az alatt pedig a téli gumiabroncsok tudnak többet, azok nyújtanak nagyobb menetbiztonságot.

Bölcsen

Az elmélet után következzék a gyakorlat. Vajon melyiket érdemes megvenni? Nos, manapság mindenből nagyobb a kínálat, mint a kereslet, igaz ez a gumiabroncsokra is. Sokszor még a „régi motorosok” is kapkodják a fejüket, annyi újdonság tűnik fel, s annyi újítás megy végbe egy év alatt. Mindazonáltal a minőség és az ár is egyre tágabb határokon belül szóródik. Ha elsősorban az anyagiak számítanak, a hipermarketeket tanácsos felkeresni, azokban ez idő tájt hegyekben állnak a kevésbé igényes, de legalább olcsó termékek. Az olcsó húsnak azonban gyakran híg a leve. A 10 ezer forintnál jelentősen kedvezőbb árú, ismeretlen nevű köpenyekre nem célszerű pénzt kiadni. Áruk többnyire tükrözi a tudásukat, egyesek legfeljebb a kereskedelmi forgalmazáshoz elengedhetetlen feltételeket teljesítik, ámde valódi biztonságot nem nyújtanak. Aki megteheti, szakkereskedésben vásároljon, ahol hasznos tanácsokat és teljes körű átszerelési szolgáltatást is kaphat. Az alacsony éves futásteljesítményt produkáló autósok költségkímélő választása a négyévszakos abroncs lehet, amelyekből már hazánkban is több márka típusai közül lehet választani.