Van egy kevésbé ismert szervezete az Uniónak, a European Network of Law Enforcement Technologies a rendfenntartó szervek műszaki fejlesztéseivel foglalkozik, és ez adott most megbízást arra, hogy 2020-ra készítsék el annak az eszköznek a prototípusát, amelynek segítségével bármelyik autó megállítható lesz majd egy központból. A távirányítóval vezérelt efdélzeti egység az üzemanyag-ellátást szakítja meg, ezzel járásképtelenné téve a járművet, illetve ezen felül az adott jármű helyzetének követésére is képes. A cél az, hogy a rendőrök elől ne lehessen elmenekülni.

„A menekülő autók veszélyesek az emberekre” jegyzi meg több alkalommal is a dokumentum, és arra is kitér, hogy „A bűnözők kockáztatnak azért, hogy elmeneküljenek a bűncselekményt követően. A legtöbb esetben a rendőrség nem tudja üldözőbe venni az elkövetőt, mert nincs hatásos módszer a megállításukra. A projekt célja egy olyan műszaki eszköz megalkotása, amely alapból bekerül minden, az EU piacon forgalomba helyezett autóba.”

Azonban rögtön felmerült néhány igen erős aggály a szerkezettel kapcsolatban, például az, hogy annak segítségével bármelyik autóról megállapítható, hogy hol tartózkodik, ráadásul nem tisztázott a felelősség kérdése abban az esetben, ha a menekülő autó üzemanyag-ellátását megszakítják, és az balesetet szenved. Az ekkor bekövetkező károkért/sérülésekért a rendőrség felel majd, vagy a menekülő autót vezető személy? Mi van, ha feltörik a rendszert, és ellopják a megállítókódot? Senki nem fog közlekedni az utakon?

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!