Menyhért Mészáros László úgy tudja: több mint hétezer ember fizetett 180 ezer forintos úgynevezett regisztrációs díjat azért, hogy a gépkocsiján elhelyezett reklámfeliratért havonta 40-50 ezer forintos reklámozási juttatásban részesüljön. Mivel ezt a juttatást csak 1-2 hónapig kapták, vissza akarták kérni a regisztrációs díjat. Ezt viszont csak kevesen kapták vissza, pedig legalább 5-6 ezren hiába követelték azt.

Ezért kezdeményezték a pertársaság alakítását, illetve soron kívüli bírósági eljárást is kérnek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság május 2-án csalás megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást az Il Ferro Kft. ügyében, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pedig május 10-én sikkasztás miatt indított eljárást a váci Mobil Reklám Hungária Kft. ellen.