A mozgáskorlátozottak parkolási igazolványának kiadási szabályait, elsősorban a visszaélések kiszűrésére szigorították: a 2011. július 2-a előtt kiállított háziorvosi szakvéleményt legkésőbb tavaly december 31-ig használhatták fel az érintettek. A parkolási kártya kiadását, meghosszabbítását, visszavonását, cseréjét, pótlását első fokon a megyei kormányhivatal járási hivatalaiban működő okmányirodák látják el. A jelenlegi kártyák a rajtuk levő határidőig érvényesek, de újat már csak a rendelet szerinti orvosi szakvélemény birtokában lehet igényelni, ezt pedig a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal állítja ki.

Kovács Kálmán, a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületének elnökhelyettese elmondta, ha a kérelem benyújtásakor nem áll rendelkezésre a megfelelő szakvélemény, akkor mellékelni kell a súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedőképességének minősítését elősegítő orvosi dokumentációt és leleteket. Ebben az esetben a járási hivatal nyolc napon belül az iratok megküldésével megkeresi a rehabilitációs szakigazgatási szervet a közlekedőképesség minősítése érdekében.

Sokan egészségügyi okok miatt valóban jogosultak a parkolási kártyára (fotó: Laufer L.) Sokan egészségügyi okok miatt valóban jogosultak a parkolási kártyára (fotó: Laufer L.)

– A jogszabály szerint 60 napja van a hivatalnak a szakvélemény elkészítésére. Amennyiben a beadott dokumentumokból egyértelműen megállapítható a közlekedőképesség mértéke, úgy meghozzák a határozatot, viszont ha ez nem egyértelmű, akkor orvosi vizsgálatra is behívhatják az ügyfelet. A határozat alapján pedig az okmányiroda állítja ki a rokkantkártyát – mondta Kovács Kálmán.
 
Három év börtön
 
A KIÁLLÍTOTT érvényes parkolási igazolványokat kizárólag a jogosult szállításakor lehet felhasználni. Amennyiben a sofőr nem így jár el, bűncselekményt követ el, amely akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A rokkantkártyával való parkolás jogosságát a közterület-felügyelők is ellenőrizhetik. Az igazolvány tulajdonosával szemben is indulhat eljárás visszaélés miatt, amennyiben önként átadja jogosulatlan használatra a dokumentumot, ekkor kezdeményezhetik az irat visszavonását is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!