Az első közös projekt a „Dubai Business Bay” közepén lévő két új épület lesz, az egyik egy 80 méter magas, henger alakú lakóépület, amelynek teljes területe 30 ezer négyzetméter. Az apartmanokon, a földalatti garázson és a fürdőterületen kívül az épületben több üzlet is lesz majd az előcsarnok szintjén. Emellett helyezkedik majd el a második épület, egy futurisztikus 20 emeletes üvegkocka, amelynek összterülete 85 ezer négyzetméter, és irodáknak ad majd otthont.

Rem Koolhaas és Fernando Donis, az Office of Metropolitan Architecture (OMA) munkatársai felelnek majd mindkét épület tervezéséért, a Porsche Design Studio tanácsadóként vesz részt a külső kialakításában. Ezen felül a Porsche Design Studio felel majd a nyilvános helyiségek, vagyis a hall, az éttermek és a liftek tervezéséért. A lakók kérésére az apartmanokba Porsche Design bútorok, lámpák és konyhaberendezések is kerülhetnek. 2007 elején kezdi meg a hamburgi székhelyű Engel & Völkers német ingatlanügynökség mind az apartmanok, mind az irodahelyiségek árusítását. Mindkét épület a tervek szerint 2009 végére lesz kész.

„E két épület is nyomatékosítja, hogy milyen nagy bizalommal van a nemzetközi pénzügyi világ Dubai iránt, mint innovatív nagyváros iránt”- mondja Hashim Al Dabal, a Dubai Properties vezérigazgatója. „Amellett, hogy a két épület építészeti és belsőépítészeti szempontból is figyelemfelkeltő lesz, egyúttal a Dubai Business Bay értékét is növelik.”

Roland Heiler, a Zell am See-ben található Porsche Design Studio ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „Örömünkre szolgál, hogy olyan nemzetközileg elismert partnerekkel dolgozhatunk együtt ezen a projekten, mint a Dubai Properties és Rem Koolhaas. Még fontosabb, hogy az új épületek jó kiindulási alapot jelentenek számunkra, hogy ebben a fontos régióban is növeljük a cégünk jelenlétét.”