A tavaly éltre hívott „Játssz, hogy látszódj!” elnevezésű láthatósági kampány a kisgyermekeket érintő közlekedési balesetek elkerülését hivatott elősegíteni. Ennek érdekében tavaly az ország valamennyi, első osztályba lépő kisiskolása fényvisszaverő karszalagot kapott ajándékba. A kezdeményezés kedvező fogadtatása, de leginkább az újbóli figyelemfelkeltés szükségessége megkívánta a folytatást – idén fényvisszaverő mellények kiosztására kerül sor.

A gyermekek közlekedésben való részvétele számos veszélyt hordoz magában rájuk nézve, különösen, ha kedvezőtlen látási körülmények között sétálnak vagy kerékpároznak az úton. Annak érdekében, hogy a veszélyérzettel még alig rendelkező gyermekek biztonságosabb körülmények között közlekedhessenek, a forgalomban résztvevő autósok figyelmének felhívása szükséges.

„A biztonságos közlekedéshez biztonságos autók, valamint jól látható gyalogosok és kerékpározók szükségesek. A Renault nemcsak a legbiztonságosabb modellkínálattal, hanem számos kezdeményezésével – mint amilyen a „Játssz, hogy látszódj!” kampány is – igyekszik ezt elősegíteni” – jelentette ki Kismartoni Péter, a Renault Hungária kommunikációs igazgatója a kampány sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Arató Gergely politikai államtitkár (OM), Tóth László miniszteri biztos (ICSSZEM), Pausz Ferenc, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke és Paál Kálmán alpolgármester (IX. kerület) is.

„Kevés olyan emlékezetes és izgalommal várt pillanat van egy család életében, mint amikor a gyermek először lépi át az iskola kapuját. A nyári készülődés, a tanszerek közös megvásárlása és a könyvek becsomagolása után a gyerekek izgalmát az iskolai helytállás napi rutinja váltja fel, mi szülők azonban később is minden nap szorongva engedjük el gyermekeinket reggelente, és aggódunk értük, amíg haza nem érnek. Példaértékű ez az akció, mert a balesetek egyik leggyakoribb okát, a rossz láthatóságot igyekszik kiküszöbölni, és példaértékű, mert a kormányzati, államigazgatási szervek és a magánszektor összefogásával országos érvényű megoldást igyekszik nyújtani. Köszönöm az akció kezdeményezőinek és minden részvevőjének, hogy ez a mellény az összes elsős diákhoz eljuthat, biztosíthatom a jelenlévőket, hogy az Oktatási Minisztérium a továbbiakban is partner lesz minden, az iskolások biztonságát szolgáló programban.” – mondta Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára.

A gyermekek helyzete a közlekedésben

A közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevői a védtelen, veszélyérzettel még csak alig rendelkező kisgyermekek. A hazánkra jellemző legtöbbször alacsony színvonalú közlekedési morált mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2004-ben 2455 14 év alatti gyermek sérült meg és 39 veszítette életét közúti közlekedési balesetben. Utóbbiból 14 gyermeket mint gyalogost ütöttek el, 2 gyermek kerékpározás közben, 23 pedig mint utas szenvedett halálos sérülést.

A tanév, s egyben az ősz beköszönte a prevenciót még inkább szükségessé teszi, hiszen a rossz látási viszonyok következtében az őszi és téli hónapokban 4-5-ször több közlekedési baleset történik az év más szakaszához képest.
„Gyermekeinknek joga van a biztonságos közlekedéshez, a szülőknek pedig ahhoz, hogy ne kelljen gyermekeiket félteniük, ha iskolába mennek, vagy játszani indulnak. Ebben segíthet, ez a láthatósági kampány. Remélem, hogy a mellények használatával csökkenthető a balesetek száma, és ily módon esélyt kapnak a gyerekek arra, hogy egy kicsivel biztonságosabb világban éljenek – közölte Tóth László, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium ifjúsági ügyekért felelős miniszteri biztosa.

A tragédiák megelőzése érdekében a Renault a „Játssz, hogy látszódj!” kampány mellett létrehozta az elsősorban szülőknek és gyermekeiknek szóló, hasznos tudnivalókat és játékos feladatokat tartalmazó

www.latszodj.hu

közlekedésbiztonsági weboldalt, valamint a havi rendszerességgel – egy hetilap előfizetői példányaiban behúzásként – megjelenő, gyermekeknek szóló, közlekedésbiztonsági kiadványt.

A tanévkezdettel egy időben az ORFK fokozza a rendőrök jelenlétét a legveszélyeztetettebb általános iskolák környékén, biztonságos közlekedéssel kapcsolatos propaganda kampányokat indít és kiadványokat – üzenő füzet, matrica, órarend, „Sulizsaru” füzet és pedagógiai napló – jelentet meg. A rendőrség ezen kívül felülvizsgálja az iskolák környékének forgalmi rendjét, és kezdeményezi a nagyobb biztonságot jelentő forgalomtechnikai beavatkozásokat.