Váltáskor a legtöbbször az a kérdés: melyik másik biztosító nyújtja a legkedvezőbb ajánlatot? De mi van akkor, ha az ügyfél arra kíváncsi: mennyit spórolhat azáltal, hogy újraköti ugyanannál a biztosítónál szerződését?
 
„Igen nagy szórás mutatkozik a tekintetben, hogy az ügyfelek mekkora részének, és milyen nagyságú előnyt jelenthet, ha felmondja már meglévő szerződését, majd újraköti ugyanannál a társaságnál”- mondta Mestyán András a CLB Független Biztosítási Alkusz igazgatója.. Az alábbi táblázatban összegeztük a http://mienkabiztonsag.nana.hu/ internetes oldalon végzett tarifálások adatai alapján készült elemzésünket. Eddig a biztosítástipp.hu oldalain közel 300.000 díjkalkuláció történt, ez a szám jelentős ugrást jelent a tavalyi évhez képest.
 
A majdnem 300 ezer díjszámítás statisztikája azt mutatja, hogy ha az összes díjszámítás átlagát tekintjük, akkor éves szinten 0-5 ezer forintos eltérések lehetnek az újrakötés javára. Ebben benne van az a kevés számú biztosított is, akinél kiugró díjeltérés mutatkozik, illetve azon ügyfelek is, akik jobban járnak, ha megtartják meglévő biztosításukat.

Az elvégzett kalkulációk alapján az idén egyre jobban látszik a biztosítási díjak mögött megjelenő biztosítási kockázatkezelés és tudatos ügyfél szegmentáció a különböző biztosítók tekintetében – magyarázta Mestyán András. Emiatt ma már nem lehet általánosságban meghatározni, melyik a piacon legolcsóbbnak, illetve a legdrágábbnak mondható biztosítótársaság. Még egyes csoportokra lebontva sem definiálható pontosan, hogy melyik biztosító díjai a legkedvezőbbek. Számos társaság legkülönbözőbb szegmenseire, ennek alapján szinte minden biztosítottra találhatóak meghökkentő szélsőértékek mindkét irányban.
Néhány szereplő – a Groupama, K&H, Posta és TIR – tudatosan nem különbözteti meg új és régi ügyfeleit, azonos tarifát alkalmaz. Az e tekintetben eltérő díjat kínáló biztosítók esetében van olyan ügyfélszegmens, ahol jobb, ha marad, az ügyfél a jelenlegi biztosításban – például az esetlegesen korábban megadott hűségkedvezmények miatt -, illetve olyan példa is ahol jobban jár, ha újra köti szerződését.