A pitesti gyár vezérigazgatója, Francois Fourmont a Rompres hírügynökségnek elmondta: noha tavaly még csupán százezer gépkocsi eladásával számoltak az idei évre, a vártnál nagyobb kereslet alapján ma már úgy látják, ez a szám elérheti a 160 ezret is, amelyből 55 ezer lehet az export. A trendet figyelembe véve jövőre már 200 ezer Logan szállítását tervezik.

Az értékesítés elmúlt év októberi megkezdése óta több mint 80 ezren rendeltek a Renault által tervezett modellből, amelyre egyedül Romániában 63 ezer megrendelést regisztráltak. A gyár adatai szerint a Dacia a második legkeresettebb márka Szerbiában, a negyedik Törökországban, az ötödik Csehországban, míg a szlovák és a magyar piacon a kilencedik, illetve a tizennegyedik helyen van. Az értékesítést a múlt heti franciaországi start után a napokban Német- és Spanyolországban is megkezdik, novemberben pedig Belgiumban, Hollandiában és Svájcban lép piacra a Logan.

Az importőr, a Renault Hungaria nevében Sipka Gábor Dacia-márkaigazgató lapunknak elmondta, hogy tavaly két hónap alatt 953 járművet adtak át, az idén pedig a múlt hét végéig meghaladta az 1500-at a forgalomba helyezett új Daciák száma. Az árak eltérnek, hiszen amíg Romániában 5700 euró a kocsi beszálló ára, addig nálunk – a regisztrációs adóval együtt – 7200 (1,8 millió forint), Franciaországban pedig 7800 euró. A román piacra ugyanakkor olyan termék kerül, amelynek felszereltsége a motortól a gumiabroncsig sokkal olcsóbb, és amelyet más országokban nem forgalmaznak.

A magyar piacon a legkelendőbb az 1,9 millió forintos és a 2,1 millió forintos szervokormányos kivitel.