A területi rendszám bevezetésénél a Magyar Autóklub országos elnökségének nincs információja, adata olyan többletértékről, amely indokolttá tenné a tervezett változást, és ami arányban állna a mintegy 40-50 milliárd forintos, az autósok pénztárcáját terhelő ráfordítással.

Szudár Lajos, az autóklub Békés megyei elnöke elmondta, a közigazgatás korszerűsítésének alappillére az elektronikus adatfeldolgozás, az adatok elektronikus tárolása és továbbítása, valamint az egyes adatbázisok összekötése. Így a valós idejű adatszolgáltatás a jelenlegi rendszer keretében is megoldott.

– A lakosság, és ezen belül a túladóztatott autósok terheinek további növelése nem támogatható – hangsúlyozta Szudár Lajos. – A rendszámcsere és az ehhez kapcsolódó forgalmi engedély cseréje önmagában – jelenlegi árszinten is – meghaladja a 15 ezer forintot, és ehhez jön értelemszerűen többek között az autópálya-matrica, a behajtási és parkolási engedélyek cseréje, a kötelező és casco-biztosítások módosítása. Mindez rendkívül jelentős, indokolatlan anyagi és időbeli ráfordítást kíván meg az autósoktól.

Szudár Lajos elmondta, érdekvédelmi szervezetük ebben a témakörben idén januárban és szeptemberben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, 2012. októberében pedig az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottságát tájékoztatta álláspontjáról és tapasztalatairól, és eltökélt a kormányzati szervek felé történő intenzív kommunikáció folytatásában. Bíznak abban, hogy a döntéshozatal során a racionalitás jut érvényre, és a döntéshozó nem enged teret bizonyos lobbiérdekeknek.

– A területi rendszám bevezetésénél nincs információnk, adatunk olyan többletértékről, amely indokolttá tenné a tervezett változást, és ami arányban állna a mintegy 40-50 milliárd forintos, az autósok pénztárcáját terhelő ráfordítással – magyarázta Szudár Lajos. – A túladóztatott autósok terheinek további növelése nem támogatható.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!