A parkolóóra valóban nincs benne abban a körben, amelyet a jogszabály előírása értelmében a mérésügyi hatósággal kötelező hitelesíttetni, viszont mivel a parkolóóra alapján bírságot szabnak ki, ezért úgynevezett használati etalonnal kell a parkolótársaságnak rendelkeznie – idézi a köztévé híradója Tímár István ügyvéd szavait, aki a távirati iroda érdeklődésére nyilatkozott.

Az ügyvédet annak kapcsán kereste meg az MTI, hogy a közelmúltban bírósági ítélet született arról, hogy nem kérhető semmilyen díj vagy bírság, mivel nincsenek hitelesítve a fővárosi parkolóórák. Az első fokú, nem jogerős ítéletet kommentáló híradások az ügyről szólva kiemelték: ha az ítélet jogerőre emelkedik, akár több ezer autós évekkel ezelőtti büntetését is törölhetik.

 
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a Menedzser Fórum nevű internetes portálnak az üggyel kapcsolatban viszont azt a tájékoztatást adta: nem kötelező hitelesíttetni a parkolóórákat, ezeket az eszközöket ugyanis az teszi alkalmassá a mérésre, hogy “egyszerű kvarcórákkal is ellenőrizhető a pontos működésük”.

Tímár István a perben azzal védekezett, hogy a parkolótársaság által felállított parkolóóra és a parkolóőrök által használt kézi számítógépek – amelyekben óra van – nem felelnek meg a mérésügyi törvény előírásainak, és így alkalmatlanok a mérésre – mondta az ügyvéd.

Hozzátette: a mérésügyi törvény két eszközcsoportot különböztet meg, az egyiket (mint a vízórát vagy a gázórát) kötelező a mérésügyi szervekkel hitelesíttetni. A másik csoportba azok az eszközök tartoznak, amelyeket nem kell kötelezően hitelesíttetni a mérésügyi szervekkel. Ezek az eszközök azonban csak akkor válthatnak ki joghatást – például díjkiszabást -, ha rendszeresen összehasonlítják, összehangolják őket egy úgynevezett használati etalonnal.

Ezt a használati etalont pedig már a mérésügyi hatóságnak kell hitelesítenie – tette hozzá. Mint mondta, ha ez nem történik meg, az eszköz alkalmatlannak minősül, mert nem alkalmas arra, hogy vele bizonyítsák, hogy pontosan járnak, és az állampolgár mulasztott. Így tehát az ilyen eszköz nem tud joghatást kiváltani – jegyezte meg. A mérésügyi hivatalnak tehát hitelesítenie kell ezt a használati etalont, és ehhez a használati etalonhoz kell rendszeres időközönként hozzáigazítani a parkolóórákat, kézi számítógépeket és fényképezőgépeket, amelyekben szintén van óra.