Az ANCAP a mi EuroNCAP programunk ausztrál megfelelője, amely azért végzett most egy rendhagyó, autó-autó elleni töréstesztet, mert a statisztikai adatok szerint az öregebb autók felülreprezentáltak a közlekedési haláleseteknél. Ausztráliában egészen pontosan a járműflotta 20 %-a 2000-es vagy azt megelőző gyártású, ehhez képest a haláleseteknél már 33 % ezen járművek aránya. A 2011 után gyártott autók adják a járműflotta 31 %-át, a haláleseteknél azonban csak 13 % az arányuk.

https://www.youtube.com/watch?v=sWqGbXGtioQ

Balesetnél tehát négyszer nagyobb eséllyel szenved halálos sérülést egy öregebb autóban utazó ember. Mindkét, a tesztben résztvevő jármű használt volt, egy 1998-as és egy 2015-ös évjáratú kompakt Toyotát áldoztak fel a vizsgálathoz. 64 km/h-s sebességgel haladtak az autók részátfedéssel – a vizsgálatok szerint ez a leggyakoribb módja a frontális baleseteknek.

https://www.youtube.com/watch?v=azrpgvbOMq4

Az 1998-as évjáratú autónak teljesen összeroppant az utascellája, a próbabábun elhelyezett érzékelők szerint a fej, a mellkas halálos terhelést kapott, a lábak is összeroncsolódtak. A védelemre kapható 16 pontból mindössze 0,4-et tudott begyűjteni az öreg Corolla.

Az új generációs Corolla (megegyezik a nálunk Aurisként forgalmazott autóval) ezzel szemben a lehetséges 16-ból 12,93-at gyűjtött be, ami ötcsillagos védelemnek felel meg. Az ANCAP program arra próbálja felhívni a kormányzat és az egyéb érdekelt felek (biztosítók, autóvásárlók) figyelmét, hogy nem érdemes a biztonságon spórolni.

https://www.youtube.com/watch?v=2bfau5HZ6ro

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!