Fotó: Nif Zrt.

M25 Eger-M3
Az M3 autópálya füzesabonyi csomópontja előtt megépült lehajtótól a hevesi megyeszékhelyig vezet a végig négysávos M25-ös autóút. Az összesen több mint 50 milliárd forintból megvalósult, 19 kilométer hosszú összeköttetés megépülésével akár 15 perccel is csökkenhet a menetidő Eger és az M3-as sztráda között. A 2×2 sávos, burkolt leállósáv nélküli déli ütem keretében az M3-ason az M25-ös autóút bekötésénél egy olyan teljes értékű csomópont készült, amelyre minden irányból fel és le lehet hajtani, a 3-as főútnál és a maklári bekötésnél különszintű felüljárók épültek. A déli ütemmel együtt átadott 1,1 km-es, 2×1 sávos bekötőút közvetlen összeköttetést biztosít Maklár déli iparterülete és az M25-ös között, így téve gyorsabbá az M3-as autópálya elérését. Az új nyomvonalú bekötőút mellett egy körforgalom is épült, és megtörtént a 3-as főút szükséges korrekciója is. A közlekedés zavartalansága érdekében a Maklár és Nagytálya közigazgatási határán lévő földút átvezetésére aluljáró épült. Füzesabony és Nagytálya közigazgatási területén egy-egy vadátjáró is létesült, és épült két híd az autóút átvezetésére a Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonal és a Laskó patak felett.

Az M25-ös munkálatai során 2,8 millió m3 töltés épült, és 75 ezer m3 aszfaltréteget terítettek le. Az autóút és kapcsolódó beruházásainak építésénél az érintett erdőterületek pótlására 6,9 hektár „csereerdőt” telepítettek.

M4 Abony-Cegléd
17,6 kilométeres szakasszal bővült az M4-es gyorsforgalmi út, a Cegléd és Abony közötti pályának köszönhetően Szolnok még közelebb került a fővároshoz, és biztonságosabb lesz a közlekedés. A gyorsforgalmi út első részét, az M0-ás és Cegléd közötti 44,5 kilométeres szakaszt idén februárban vehették birtokba a közlekedők. A korábbi 4-es főút az egyik legforgalmasabb és leginkább balesetveszélyes út volt az országban, éppen ezért a kivitelezők arra törekedtek, hogy amint lehet, szakaszonként ideiglenes forgalom alá tudják helyezni az elkészült részeket. Így volt ez Cegléd és Abony között is. Az M4-es 311-es főúti csomópont–Abony nyugati csomópont közötti 6 kilométeren, melyen a meglévő 2×2 sávos út felújítása történt meg, 2019 nyarától közlekedhettek a járművek. A hiányzó 11,6 kilométeres szakasz elkészültéhez további egy évre volt szükség. Az M4-es aktuális része az Abony nyugati csomópont és a leendő M4-M8-as elválási csomópont között, a meglévő 2×1 sávos szakasz bővítésével valósult meg. Az utat úgy tervezték, hogy a későbbiekben autópályává fejleszthető legyen, azonban addig a megengedett sebesség 110 km/óra. A fejlesztés során két külön szintű csomópont és négy új aluljáró épült, három aluljárót és egy felüljárót pedig felújítottak. A beruházás részét képezte ezenkívül 1,2 km 2×1 sávos főút, 1,1 km 2×1 sávos mellékút és 3 km 2×1 sávos burkolt önkormányzati út felújítása, valamint 6,5 km önkormányzati földút építése is. A Tápiószele–Abony összekötő út térségében egy kétoldali, egyszerű pihenő is létesült. A lakosok komfortérzetének növelése érdekében 2,2 km zajárnyékoló fal épült.

M15 Rajka-országhatár
Már tavaly december óta emelt, 130 km/órás sebességgel használhatták az autósok az M15-ös autópálya négysávosra bővített szakaszát. A 14,5 kilométeres szakaszon az elmúlt hónapokban a befejező munkák zajlottak, a fejlesztéssel teljes hosszban megvalósult az autópályás összeköttetés Budapest és Pozsony között. Mindehhez szükség volt a meglévő bal pálya felújítására és a hiányzó jobb pálya megépítésére. Az út 26,6 méter koronaszélességgel, burkolt leállósávokkal és fizikai elválasztással készült. A projekt során a jobb pályán hét új felüljáró létesült, a teljes szakaszon 19 műtárgyat újítottak fel. A Hegyeshalomnál és a Rajkánál lévő különszintű csomópontok átépültek. A határátkelő melletti kamionparkolóban elkészültek a burkolat és a vízelvezető rendszer javítási munkái. A kivitelező felszámolta a márialigeti távlati pihenőben kialakított ideiglenes anyagdepót, elvégezte a tereprendezést és véglegesítette a védőkerítéseket. A befejező munkák részét képezte továbbá a szegélyek építése, az ideiglenes útcsatlakozások megszüntetése, a padkák rendezése, az ideiglenes vízelvezető rendszerelemek felszámolása, és az árokburkolások befejezése. Megtörtént az üzemi hírközlő rendszer és az új portálok beüzemelése is.