A hazai aggregátor oldalakon megkötött mintegy 20 ezer szerződés mellett – mely jelentős (több mint tízszeres) emelkedést mutat a 2002-es hasonló időszakához képest – számításaink szerint további 50-100 ezer autótulajdonos váltott biztosítót az aggregátorok által megjelenített információk hatására.

Ez a rendkívüli érdeklődés a gépjármű tulajdonosok részéről előre vetítette az online casco gyors megjelenését és egyúttal vége szakadt az információk nehéz beszerezhetőségéből fakadó – az ügyfeleket korábban (a kötelezőnél) jellemző: „elfogadom az első ajánlatot” – magatartásnak is, melynek helyébe „a választás szabadsága” lépett.

Casco biztosítás megkötésekor ez idáig problémát okozott a különböző biztosítók ajánlatainak a megismerése. Az autótulajdonosnak legtöbbször be kellett érnie azzal a cascoval, melyet a márkakereskedő vagy egy biztosító helyi képviselője ajánlott részére. Így gyakran előfordult, hogy már csak későn – a szerződés megkötése után – jutott tudomására, hogy egy másik biztosítónál jóval kedvezőbb feltételekkel is szerződhetett volna. A kötelező kampány során kiderült, hogy az ügyfelek igen is szeretnének választani, ha azt egy helyen, különösebb utána járás nélkül megtehetik.

A casco biztosítások Internetre történő feldolgozásával és a szerződéskötés interneten keresztül történő biztosításával erre mostantól mindenkinek megvan a lehetősége. Tekintettel arra, hogy a casco biztosítások díjai a – kötelezőhöz hasonlóan – jelentősen szórnak, a biztositas.hu oldalon komoly megtakarítások érhetők el. Az éves szinten akár 50 ezer forinttal is eltérő casco díjak egy család költségvetésében már jelentős tételt alkotnak.

Aki szerződését a biztositas.hu-n keresztül köti meg nemcsak, hogy kiválaszthatja a számára legkedvezőbb Casco-t, de – bármely biztosítót is válassza – még 1 havi díjvisszatérítésben is részesül.