Ma már elég, ha írni-olvasni tud valaki, és leteheti a vizsgákat – hangzott el a Magyar Rádióban. A rendelet részleteit Békési István, a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatója ismertette. Eddig az volt a szabály Magyarországon, hogy legalább nyolc általános iskolai végzettséget kellett igazolni ahhoz, hogy egy autóvezetői tanfolyamra beiratkozhasson valaki. Most a jogszabály úgy változott, hogy elegendő az írni, olvasni tudás is. Sajnos azt tapasztaltuk a gyakorlatban – fogalmazott Békési -, hogy elég sokan vezettek jogosítvány nélkül miután a jogosítványt hivatalosan nem tudott szerezni, csak nyolc általános iskolai végzettséggel, ami viszont nem volt az illetőnek. Úgy gondoltuk, és a jogalkotó is úgy gondolta, hogy ezen a helyzeten valamelyest segíteni kell – tette hozzá.