Magyarországon jelen pillanatban az elektromos autók töltőállomás-hálózata kimerül abban az egy darab oszlopban, amelyet a Váci úton állított fel az egyik nagy elektromos cég. No persze, nem szabad megfeledkezni a lakásokban-garázsokban található konnektorok millióiról sem. Azonban amíg ezek ritkán vannak ott, ahová megy az ember, addig a töltőoszlopokat jellemzően oda telepítik, ahová autóval megyünk.

A Makor Kft. által kifejlesztett egység többféle kiszerelésben létezik, a fapados egyszerű, 230 V-os konnektort és szimpla, ipari áramos töltést kínál. Ezért nagyjából (mennyiségtől, megjelenéstől függően) nyolcszázezer forintot kérnek. A csúcsváltozat ennek a tízszeresébe kerül, azaz 7-8 millió forint is lehet, cserébe azonban tényleg a világ összes elektromos autóját képes gyorstölteni. Utóbbiba beleértendők a japán CHAdeMO szabvány szerint készülő autók is. Olyan problémán se akad fel a szerkezet, mint az amerikai specifikációjú Tesla Roadster, amelynek a járművön belüli elektromos hálózatát a 110 V-os hálózati feszültséghez méretezték, ezért az európai 240 V-os feszültséggel csak nehezen tud megbirkózni.

Csak a sorozatgyártású járművek gyorstöltésével birkózik meg a Makor töltőoszlopa, a házi átépítéseket csak normál árammal tudja tölteni Csak a sorozatgyártású járművek gyorstöltésével birkózik meg a Makor töltőoszlopa, a házi átépítéseket csak normál árammal tudja tölteni

Utóbbi, azaz a mindent töltő elektromos oszlop megjelenését tekintve ugyanakkora, mint az alapváltozat, ennél ugyanis a plussz részegységeket a talapzat alatt kialakított üregben helyezik el. Utóbbi minden esetben megvan, hiszen itt vannak az elektromos hálózathoz csatlakozó pontok – nyáron egyébként az aknából kiáramló levegő hűti, télen pedig fűti a totemoszlopot. A készülék mozgásérzékelővel figyeli, közeleg-e használó, és csak szükség esetén kapcsolja be magát. Egyelőre elvi síkon létezik az a tető, amelyen napelemeket helyeznek el, ami a totemoszlop éjszakai megvilágítását biztosítja.

Az autó saját töltőkábelét kell használni - a csatlakozó ugyan szabványos, de az autó-töltő kommunikáció egyedi, ami speciális kábelt is igényelhet Az autó saját töltőkábelét kell használni – a csatlakozó ugyan szabványos, de az autó-töltő kommunikáció egyedi, ami speciális kábelt is igényelhet

Fizetni egyébként előre megvásárolt kártyával lehet az elektromos áram vételezésért. Az érintőképernyőn ki kell választani a megfelelő járművet (a végleges változatokon az összes szóba jöhető jármű ott lesz a menüben), majd csatlakoztatni kell a kábelt az autóhoz, és ennyi. Ezek után automatikusan tölti fel – a számlánk erejéig, vagy indulásunk időpontjáig – az akkumulátort a berendezés. A telepítés egyelőre csak intézményeknek, irodaházaknak éri meg, ezeknél olyan teherbírású elektromos hálózatok vannak, amelyek elbírják a gyorstöltő fokozott áramfelvételét is.

Rengeteg dolgot lehet elrontani a töltés során, ha a Tesla töltőkábelen lévő figyelmeztetéseket nézzük Rengeteg dolgot lehet elrontani a töltés során, ha a Tesla töltőkábelen lévő figyelmeztetéseket nézzük

A Renexpo kiállításon egyébként már 12 megrendelést kapott a Makor Kft., jellemzően környezetbarát irodaházak mélygarázsaiban lesz majd megtalálható az elektromos töltőoszlop. Hogy mikor nő a közterületi töltési lehetőségek száma, még nem ismert. Apró információ: Ausztriában már most 3012 helyen lehet tölteni az elektromos autókat.

Tesla Roadster Sport

A müncheni Tesla szalon bemutató autója volt a képeken látható Roadster Sport, azaz használtan került az országba. A jogszabály értelmében ilyenkor kötelező elvégezni a környezetvédelmi vizsgálatot, hiszen csak a gyári új autók kapnak mentességet. Kérdés, hová dugták a vizsgabiztosok a kipufogógáz-elemző szondát? Kipufogócső – helyi károsanyag-kibocsájtáshoz hasonlóan nincs. Végül is mindegy, a mérés eredményétől függetlenül zöld matricát kap az autó a jogszabály szerint.