Információink szerint Magyarországot a jó infrastruktúra, a munkaerő minősége, valamint az elviselhető mértékű bürokrácia teszi vonzóvá a cégvezetés szemében. Értesüléseink szerint hazánk mellett ugyanakkor Szlovákiát és Romániát is potenciális telephelyként kezeli a vállalat menedzsmentje.

A Magyarországon egy győri fejlesztőközpontot fenntartó Magna-Steyr az európai gépjárműipar legnagyobb szerződéses – a nagy autóscégektől a kis- szériás, ezért drága modellek előállítását alvállalkozóként átvevő – gyártója. Szerelőszalagjairól tavaly 227 ezer személygépkocsi, illetve városi terepjáró (SUV) gördült le: BMW X3-ok, Saabok, Chryslerek, de a cég gyártja a Mercedes E osztály összes négykerék-meghajtású modelljét, valamint az új Mercedes G osztályt is.

A Magna-Steyr ezzel tavaly 6,2 milliárd dolláros forgalmat ért el, másfélszer annyit, mint öt európai versenytársa együttvéve. A Frank Stronach osztrák milliárdos által alapított, ma már a torontói tőzsdén jegyzett, tavaly 20,7 milliárd dolláros forgalmat elért Magna International Inc. tulajdonában álló Magna-Steyr ugyanakkor tovább kíván terjeszkedni: a következő években mind tevékenységi, mind ügyfélkörét bővíteni kívánja, a többi között ázsiai megrendelőkkel. Egy esetleges kelet-európai üzem felépítése is ennek a függvénye.