Az előző évek sikerei és a III. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra rekord számú résztvevői alapján a szervezők idén már 80 Mercedes-Benz oldtimer különlegesség megjelenésére számítanak, hazánkból és külföldről egyaránt.

Az elmúlt évek hagyományához híven a világhírű operaénekesnő, Miklósa Erika idén is versenybe száll a Csillagtúra kupáért. A művésznő a veterán autók szerelmese: 1968-ban gyártott, OPERA-8 rendszámú MB 250 CE W114 típusú járművével jó esélyekkel indul, hiszen a III. Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán elért kimagasló teljesítményének köszönhetően etap-győzelemmel is büszkélkedhetett.

Miklósa Erika autója az ún. „Új Generációhoz” tartozó modellek egyike. Érdekessége, hogy a Mercedes-Benz ebben a típusban alkalmazta először sorozatgyártásban a Bosch D-Jetronic elnevezésű, elektronikus vezérlésű befecskendezőt. A 150 lóerős autó 180 km/órás végsebességre képes, 100 kilométeren 16 liter üzemanyagot fogyaszt.

Az 1959-ben gyártott Mercedes-Benz 180 Db érdekessége, hogy tulajdonosa, Nagy Tibor születésnapján gördült le a gyártósorról. Ez a típus a „Ponton-Mercedesek” közé tartozik. A ponton egy újfajta építési módot jelölt, amely az egyszerűbb forma mellett csökkentette a légellenállást, ugyanakkor tágasabb belső tér kialakítását tette lehetővé. A 180 Db teljesítménye 43 lóerő, végsebessége 110 km/h.

A IV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra mezőnyében indul a Magyarországon első hivatalosan forgalomba helyezett Mercedes-Benz SL típusú személygépkocsi. Az 1959-ben gyártott 190 SL első tulajdonosa Tabányi Mihály harmonikaművész volt. 1982-ben eladta járművét, de 1991-ben újra családi tulajdonba került. A IV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán Tabányi Sándor ül a volán mögött. A Mercedes-Benz 190 SL első verzióját 1954 februárjában New York-ban állították ki, ez azonban még nem volt kiforrott konstrukció. A 180-as modell rövidített alvázára tervezett roadster a sportosan elegáns, kétüléses autócsodák táborát gazdagította. Az autó karosszériája a 300 SL vonalait követi. Az 1,9 literes, négyhengeres motorja 1956-tól a 190-es Ponton-limuzinokban is helyet kapott. 1955 márciusában Genfben mutatták be a végleges kivitelt, majd májusban kezdték meg a szériagyártást. A 190 SL-t roadster és coupé kivitelben lehetett megvásárolni, utóbbi levehető keménytetővel. 1959-ben a coupék hardtopját nagyobb méretű hátsó ablakkal szerelték fel. Teljesítménye 105 lóerő, végsebessége 180 km/óra, fogyasztása pedig 100 kilométeren 8,6 liter. 1963 februárjáig 25 881 darab Mercedes-Benz 190 SL-t értékesítettek, amelyből jelentős hányad az USA-ból származott.

A IV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra további érdekessége egy 1959-es gyártású, restaurált 219-es Mercedes-Benz, amellyel Soós Imre indul. Különlegessége, hogy hidraulikus automata kuplunggal rendelkezik, melynek gyári neve: HYDRAK. A Pontonok új generációjába tartozik a 220 S-sel egyaránt, amellyel 1955-ben ismerkedhetett meg a nagyközönség. A szokatlan nevű 219-es a négyhengeres Mercedes-Benz 190 futóművének, karosszériájának és felszereltségének, valamint a 220a motorjának kombinációjából született meg. 1957-ben mindkét típus gazdagodott néhány lóerővel, illetve módosítottak belsejükön is, de legjelentősebb újításuknak a hidraulikus-automatikus kuplung, a már említett „Hydrak” bevezetése számított.

Eredeti bőrülések, gyönyörű faborítások jellemzik a IV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra 1960-as gyártású 220 SE Coupé-ját, amelynek volánja mögött Dr. Bakos-Blumenthal Péter ül majd. Ebből az injektoros ponton coupé-ból összesen 830 darabot gyártottak. Hathengeres soros motor, 2820 mm-es keréktáv, valamint 160 km/h végsebesség jellemezte. 1958 szeptemberében befecskendezővel vértezték fel a 220 S-t, amelynek neve így módosult 220 SE-re. Ezek az autók 15 lóerővel nagyobb teljesítményt mondhattak magukénak, s a keverékképzési technika vívmányaként csökkent a fogyasztásuk.

A IV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra szabályzata, a jelentkezési lap és tájékoztató letölthető a

www.mercedes-benz.hu/csillagtúra

honlapról.