Fotó: Németh Levente

Amióta elkészült a 67-es főút Kaposfüred és Látrány közötti szakasza, azóta nem telik el úgy egyetlen perc sem, hogy valaki ne próbálná ki a zenélő aszfaltot. A pár másodpercig hallható dallam azonban nem mindenkinek okoz örömet. Jáger Róbert, Mernye polgármestere szerint megoszlik az emberek véleménye. Van, akit nem zavar, a többség azonban nem örül a folyamatos lármának.

– A falu egész területén hallható a zene – mondta Jáger Róbert. – Nagyon behallatszik, ez tény. Most még elviselhető, de rossz belegondolni, hogy mi lesz nyáron, nagy forgalomnál, nyitott ablaknál. A legdurvább időszak az este hat óra utáni, amikor elcsöndesedik a falu. Két utcában már háborognak a lakók, egyelőre nem tudjuk, hogy mi tévők legyünk. Nyilván egy zajvédő fal megoldás lehet, de erről még nem tárgyaltunk senkivel – tette hozzá.

A dallamok hallatán a szomszédos Somogygesztiben sem perdülnek táncra az emberek. Az egyik ott élő fiatal elmondta: nagyon örülnek annak, hogy elkészült az új út, a zenélő szakasz azonban sok bosszúságot okoz. Sokat fejlődött a zenei hallásuk, hiszen a hangok alapján már meg tudják különböztetni, hogy kamion, vagy személyautó muzsikál. A fiatal hozzátette: este és éjszaka lehet leginkább hallani a zenét, néha olyan hangosan, mintha csörögne a telefon. Az állandó zenebona miatt nem tudnak pihenni.