Nagyon is igaz a történet, lapunk már akkor megtalálta a szegedi klinika intenzív osztályán a levegővételekkel megbirkózni alig képes (napokkal korábban még ereje teljében lévő, de a baleset után nagyon rossz állapotba került) férfit. Pap Jánossal a minap összefutottunk. Azt hittük, betegágya mellett beszélgetünk majd. Nagyon meglepődtünk.

Vasemberekről sokat hallunk. Most egy még keményebb férfit, egy betonembert mutatunk be olvasóinknak. Pap János, a segítségnyújtó tehergépkocsi-vezető köszöni, de nincs jól — valahogy így fogalmaztunk márciusban, miután megismertük a férfi balesetének körülményeit és következményeit. Az életmentő beavatkozás után Orosházáról Szegedre szállították, ahol műtétek sorozata várt rá.

— Állítják az orvosaim, annak is köszönhetem az életben maradásomat, hogy elütésemkor nagyon jó kondícióban (jelentős túlsúllyal) szálltam el a szántásba — ezt némi öniróniával mondta Pap János, de higgyük el neki, hiszen látható, részben felépült, köszöni, de már egészen jól van.
Munkahelyén (nem egy fűtött irodában!), egy orosházi betonkeverő üzem telepén beszélgettünk, ott, ahol a mindennapok is az önbecsülését erősítik. Ismét hasznosnak érzi magát, családja eltartása se kerül így veszélybe. De hogy jutott a tehergépkocsi-vezető az intenzívről a betonkeverésig?
— Ami eltörhetett rajtam, az el is tört. Roncsolódott a jobb oldalam, a bordám kiszúrta a tüdőmet, túl vagyok két mellkas- és két felkarműtéten, kivették két bordámat — és sorolta a levágott bordavégek sorsát, mutatta a tehetetlenül fityegő jobb csuklóját, ami lebénult, s a mozgásképtelen, erőtlen ujjait. — Lóg az egész — summázta a semmire se használható kezét, majd visszahelyezte köré a gumikötést, hogy valami tartása legyen. János a tragédia előtt is betonkeverő teherautón dolgozott. Betonpumpa-kezelő volt 15 éven át. Imádta.
— Azt már nem tudnám csinálni, hiszen béna a kezem. A megpróbáltatásaim, nem tagadom, megviseltek, de nem térítettek el attól, hogy mihamarabb újra dolgozhassak. Hat hónap táppénz után azt mondtam: elég! Én kértem, hogy munkába állhassak. Horgolni nem tudnék — mondta önironikusan. — Kaptam ezt az álláslehetőséget, emelnem nem kell, fizikai munkát nem végzek. Munkairányító vagyok a telepen — navigált a munkahelyén kedvenc járgányához. Hiába no, a szíve visszahúzza — legalább egy fotó kedvéért.

A szerző felvétele A szerző felvétele


— Voltam orvosi alkalmasságin, megnyugtattak, dolgozhatok. Megnyugodtam. Semmim nem tört el 38 éves koromig. Teherautókat vezetek, nehézgépeket kezelek 18 éves korom óta. Ez volt az életem. Megy az tovább, csak mostantól kicsit másként — sóhajtott fel Pap János, akinek a megpróbáltatásai még nem értek véget. Térdműtét vár rá.
Amikor a baj márciusban megtörtént, a kaszaperiek felhívással fordultak a közösségi médián keresztül, hogy legyen elég vér János egymást követő műtéteihez. Azóta az is kiderült, ő is rendszeres véradó.

— A gyors orvosi beavatkozások idején, az életben maradásomért a klinikán felhasználták a vérkészletek jelentős részét. Azt mondták, 20 egységnyi biztosan kellett nekem. Nagyon jólesett, amikor meghívást kaptam az év végi véradó ünnepségre. Elcsukló hangon tudtam csak kifejezni a köszönetemet, a hálámat, hogy az önzetlen emberek, a véradók hozzásegítettek ahhoz, hogy most itt lehetek. Az orvosaim az első pillanattól úgy fogalmaztak: János! Maga nem beteg, hanem sérült!

S hogy miként gondolkodik a kaszaperi fiatalember a segítségnyújtásról azóta? A saját tragédiája óta?

— Többen megkérdezték: vajon legközelebb is odalépek majd a bajba jutottakhoz? Azokhoz, akik várják a segítséget? Egyértelmű a válaszom: igen!

Köszönet a véradóknak

A Magyar Vöröskereszt Kaszaperi Alapszervezete ünnepséget rendezett a véradóknak. Húsz donor kapott elismerést sokszoros véradásért. A rendezvényen megjelent Papp János, aki egy Kaszapernél történt közúti balesetben, segítségnyújtás közben súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Itt mondott köszönetet a véradóknak, hogy életének megmentéséhez önzetlenül hozzájárultak.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!