– Nyolc éve van meg a jogosítványom, egy időben nem is vezettem gyakran, így jócskán megkoptak az ismereteim. Mivel ezt éreztem, letöltöttem egy KRESZ-teszt alkalmazást a telefonomra, és rá kellett döbbennem, hogy a helyzet tényleg nem túl fényes – mondta Erzsébet. A tolnai nő hozzátette, újra átnézte a közlekedési rendszabályok gyűjteményét, és bizony nem érezte értelmetlennek az erre fordított perceket. Azt is hozzáfűzte, hogy a napi közlekedés során gyakran úgy érzi, másnak sem ártana ezt megtennie, hogy legalább azt tudja, mit nem tart be.

A KRESZ is olyan, mint az életben más tudással kapcsolatos dolog: ha nem használjuk rendszeresen, bizonyos részeit elfelejtjük és csak a naponta használt szabályok rögzülnek – közölte Megyeri Zsolt rendőr őrnagy, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. A balesetek esetében viszont megállapítható, hogy tisztában vannak a KRESZ-szabályokkal a járművezetők, azonban sokszor megszokásból vezetnek és ennek eredménye miatt következnek be balesetek. Legjellemzőbb a sebességtúllépés és az elsőbbségi jog meg nem adása, valamint a kanyarodás szabályainak megsértése. A gyorshajtás esetében 30.000-300.000 forint a közigazgatási bírság, a többi előbb felsorolt esetben 5.000-50.000 forint helyszíni bírság szabható ki.

Ifjabb Bernhardt János gépjárművezető-oktató nap mint nap a forgalomban szerzett tapasztalatai szerint leginkább a telefonálásra és az irányjelzésre vonatkozó KRESZ-szabályokat hanyagolják el az autósok. E mellett különösen érzékeny a parkolási szabályok megsértésére. Több utcában, például a szekszárdi Mészáros Lázár utcában tapasztalja rendszeresen, hogy az autósok a menetiránnyal szemben parkolnak párhuzamosan az úttesten, amit a KRESZ nem enged meg.

A vezetők többsége sok felejtett az évek során, de új vizsgát nem kell tenniük (Fotó: Makovics Kornél) A vezetők többsége sok felejtett az évek során, de új vizsgát nem kell tenniük (Fotó: Makovics Kornél)

Azt viszont az autósok javára írta, hogy a tanulókkal türelmesek, ritkán szenvednek el atrocitásokat. Ugyanakkor a tanuló autóból is megfigyelhető, hogy a sebességhatárok betartása sem mindig jellemző a gépjárművezetőkre, és előfordul a záróvonalon való előzés is. Meglátása szerint a szabálytalankodás abból fakad, hogy a vezetés önmagában szükséges, elvesztegetett időnek számít. Hozzátette, a megkopó tudást nem ártana időről időre felfrissíteni, pártolná akár a KRESZ-vizsga bizonyos időközönkénti megismétlését is.

Másfél év is eltelhet, mire a KRESZ módosul – Nem kell új vizsgát tenni

A közelmúltban felvetődött annak a lehetősége, hogy a KRESZ folyamatban levő módosítása magában foglalná azt is, hogy mindenkinek újra le kellene vizsgáznia. Ezt Kiss Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke a múlt héten sajtótájékoztatóján cáfolta. Az MTI tudósítása szerint a KRESZ áttekintése régóta tart, és még akár egy-másfél év is eltelhet, mire a szabályok módosulnak. A beszámoló szerint a jelenleg napirenden lévő javaslatok között szerepel a környezetkímélő elektromos autók elterjedésének segítése, ezek a járművek behajthatnának a buszsávba, a környezetvédelmi övezet tábla rájuk nem vonatkozna. További felvetés, hogy autópályán és autóúton torlódás esetén mindenkinek használnia kellene az elakadásra figyelmeztető lámpajelzést, a sebességhatárok emelése azokon az utakon, ahol minden körülmény ezt megengedi.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!