Több, általunk megkérdezett kecskeméti üzemanyagtöltő állomás – névtelenséget kérő – vezetője elmondta: jó, ha az autósok harminc százaléka kéri manapság tele a tankot, és akkor is inkább céges gépjárműről van szó. Rengeteg viszont a három-ötezer forintos vásárló, sőt olyanok is vannak, akik csak ötszáz forintért tankolnak. Az egyik kútnál úgy számoltak: 2007 óta a tankolt üzemanyag-mennyiség körülbelül a hetven százalékára esett vissza. Máshol viszont elárulták: bár a piacon összességében csökkenés tapasztalható, ők hozni tudják a tavalyi eredményeket.

Az eladók abban is egyetértettek, hogy 2-3 forintos áremelés híre nem vált ki „rohamot”, a sofőröket ez már nem igazán hozza lázba, mivel legfeljebb száz-kétszáz forintot spórolhatnak a drágítás előtti tankolással. Inkább öt forint fölötti ármozgásra érzékenyek manapság az autósok, bár nagy forgalomnövekedésről szerdán délelőtt se tudtak beszámolni a kutasok, pedig 6 forinttal csökkent a benzin nagykereskedelmi ára. Az utóbbi évek visszaesését a benzinkútvezetők egyértelműen azzal magyarázták, hogy manapság kevesebb az embereknek a pénze, aki tud, spórol az üzemanyagon.

Sokan a biciklit választják, de nyilvánvaló, hogy bizonyos munkakörökben, élethelyzetekben lévők nem mondhatnak le az autózásról. A takarékoskodásra jó megoldás a hazánkban is egyre ismertebb telekocsi-rendszer, amikor az autósok szabad helyeiket felajánlják velük azonos irányba utazni vágyóknak, magyarán útitársakat toboroznak a költségek megosztása céljából. Több erre a célra létrehozott oldalt lehet találni az interneten, a legismertebb több mint 45 ezer felhasználót mondhat magáénak. Itt egyszerű kereséssel percek alatt ki lehet deríteni, van-e telekocsis fuvarlehetőség holnapra vagy akár jövő hétre egy adott településre, milyen típusú kocsija van a sofőrnek, hány hely szabad még, és mennyi az útiköltség hozzájárulás.

A magas benzinárak miatt az is jellemző, hogy a cégek dolgozói összefognak, és megszervezik, hogy 2-5 fős csoportok egy autóval, közösen járjanak munkába. Ez a gyakorlat a kecskeméti Mercedes-gyárra is jellemző, amelynek nemcsak környékbeli, hanem távolabbi településekről is szép számmal vannak munkavállalói. A gyár logisztikai beszállítójának, a Kühne+Nagel-nek összesen 110 kollégája jár autóval, és szinte mindegyikük ilyen „utazóközösségben”. Van, aki Dabasról, más Kunszentmiklósról, Kiskunfélegyházáról, Cserkeszőlőről vagy éppen Tiszakécskéről ingázik. Nekik munkaadójuk a törvényben meghatározott költségtérítést fizeti.
 
Nyári Zsolt is a Kühne+Nagel „bejárósai” közé tartozik. A raktáros munkavállaló lassan egy éve utazik napi szinten Szolnokról Kecskemétre – úgy, hogy közben több kollégáját is szállítja. Ha délelőttös műszakban van, hajnali fél 4-kor kel. Mint elmondta: Szolnokon veszi fel egyik munkatársát, majd átmegy Ceglédre, ott még ketten csatlakoznak, végül egy csemői társuk Cegléd határában száll be. Így öten osztoznak a benzinköltségen, ez a megoldás pedig mindenkinek jó. Zsolt nem egyedül fizeti az üzemanyagot, és a többieknek is előnyös, hogy nem kell igazodniuk a buszokhoz, vonatokhoz. A csapat összeszervezésénél nagy előnyt jelentett, hogy ők mindannyian egy csoportban dolgoznak a cégnél, de mint megtudtuk: vannak olyan utazóközösségek is, amelyek különböző szervezeti egységekből, vagy éppen más-más beszállító cégek munkavállalóiból álltak össze.

2007-hez képest 30 százalékkal kevesebb benzin fogyott

A nagy üzemanyag forgalmazókat összefogó Magyar Ásványolaj Szövetség közlése szerint 2012-ben az előző évhez képest 4,2 százalékkal csökkent az üzemanyag-eladás Magyarországon. Benzinből 5,8, gázolajból pedig 3 százalékos volt tavaly a visszaesés. A válság előtti évhez, 2007-hez képest a benzin esetében 28 százalékos a csökkenés, a gázolaj esetében 3 százalék. A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj 2012. január közepén volt a legdrágább, akkor egy liter ára átlagosan 449 forint volt. Szerdától bruttó 6, illetve 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi literenkénti árát a Mol. Ezzel a gázolaj átlagára 429-430 forint, a 95-ös benziné 432-433 forint.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!