A GM vezetése szerint az állami segítség napokon belül megérkezik a General Motors-hoz. Erre nagy szükség is van, hiszen – mint arról Fritz Henderson, a cég elnöke az AP-nek beszámolt – az anyagi támogatás nélkül az autógyár jóval március vége előtt kifogyhat a készpénzből.

A GM az előző évben négy milliárd dollár állami támogatást kapott. Elvileg január 16-án érkezett volna meg a következő 5,4 milliárd, február 17-én esedékes a harmadik utalás. Eddig az időpontig kell igazolnia az óriáscégnek működőképességét, a második utalás azonban egyelőre nem érkezett meg a GM-hez.

Henderson szerint a számlák megfizetése szempontjából kritikus fontosságú, hogy a pénzek időben érkezzenek. A most tapasztalt fizetési késedelmet a kormányváltásnak és az adminisztratív terheknek tulajdonította.

A GM vezetője nem értett egyet az autóipari dolgozók szakszervezetének képviselője szerint, aki leszögezte: lehetetlennek tartja, hogy a cégek február 17-ig kidolgozzák átszervezési terveiket és bizonyítsák működőképességüket. Mint mondta, bízik abban, hogy sikerül betartaniuk a határidőt.

Jelenleg a Cadillac, a Chevrolet, a Buick és a GMC alapmárkák megtartását tervezi a cég, a Pontiac-ot pedig rétegmárkává alakítják. A cég egyúttal felülvizsgálja a Saturn helyzetét és továbbra is eladásra kínálja a Hummert és a Saabot. Henderson véleménye szerint a válság miatt magasra szökő olajárak kedveznek a GM elektromos autó projektjének. A cég dollármilliókat költ a Chevrolet Volt modellre, amely egy feltöltéssel 64 kilométer megtételére képes.