Idén január elsejétől nem kell külön rutinvizsgát tenniük a tanulóvezetőknek a B-kategóriás jogosítvány megszerzésekor, mert a megszüntetett járműkezelési vizsga feladatainak egy részét beépítették a forgalmi vizsga követelményrendszerébe. Ezzel párhuzamosan a statisztikai adatok alapján országos szinten 8–10 százalékkal emelkedett a bukások aránya az elmúlt évekhez viszonyítva.

A szakemberek szerint ez a jogszabályi intézkedés közrejátszik az eredménytelen vizsgák számának növekedésében. Mint dr. Kollár Ferenc, a megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőségének vezetője elmondta, több tényező is eredményezheti a vizsgák sikertelenségét, a város speciális domborzati viszonyai, a helyi forgalomszervezés sajátosságai, valamint a vizsga időtartamának megnövekedése is.
 
– Tavaly negyven perc volt a gurulóidő a forgalmi vizsgán, január elsejétől ez tíz perccel hosszabb lett, így a vizsgázóknak ötven percet kell a volán mögött tölteniük. Ugyanakkor tudományosan bizonyított, hogy a vizsgadrukk miatt húsz-harminc százalékkal csökken a teljesítmény, illetve húsz percig képes egy ember az adott feladatra koncentrálni, ezt követően pedig lankad a figyelme, egyre többet hibázik. Mindezt figyelembe véve valóban soknak tűnik a tízperces vizsgaidő-növekedés. Tovább növeli a vizsgadrukkot, hogy a parkolási feladatokat éles forgalmi helyzetben kell megoldani.

Dr. Kollár Ferenc hangsúlyozta, a vizsgáztatás lényege, hogy csak azokat a vezetőjelölteket engedjék ki a forgalomba, akik megfelelő mértékben képesek saját magukra és másokra is vigyázni, illetve betartják a közlekedés biztonságára vonatkozó előírásokat.
 
A biztos nem mumus
 
Talán még ma is az a kép él a köztudatban, hogy a vizsgabiztos egy mumus és a buktatásra utazik, de ez nem így van. Dr. Kollár Ferenc elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a vizsgabiztosok kiválasztására mind szakmai, mind emberi szempontok alapján, a vizsgáztatási osztály vezetőjével pedig hetente értékelik a szakmai munkát. Eredménytelen vizsga esetén a vizsgákon kiállított minősítő lap alapján lehetőség van rekonstruálni az ott lezajlott eseményeket.

Harminc órát kötelező levezetni a vizsga előtt
 
A jogszabály szerint a tanulóvezetőknek harminc órát kell kötelezően vezetniük, mielőtt vizsgára mennek, ezt a biztosok ellenőrzik is. A jelenlegi szabályozás lehetőséget ad az oktatóknak arra, hogy a járműkezelési feladatokat ne a rutinpályán, hanem rögtön a forgalomban gyakoroltassák a tanulókkal, erre vonatkozóan nincs külön előírás, a hangsúly a kezdő szintű vezetési gyakorlat megszerzésén van.

Nagyon fontos lenne az oktatás, a levezetett óramennyiség és a kezdő vezető képességeinek összehangolása, azonban erre nem minden esetben van lehetőség, mert ez gyakran pénzügyi akadályokba ütközik a tanuló részéről. A tanulóvezetők többsége még diák, a tanfolyam és a vizsgák díját, a levezetett órák árát a szülők fizetik ki. A tapasztalatok alapján az oktatók több esetben még plusz vezetési gyakorlatot ajánlanak a vizsga előtt, azonban ezt nem veszik figyelembe a tanulók és megpróbálják a vizsgát. Többször sikertelenül.
 
Barátkozni is lehet
 
Korábban nem volt rá példa, de a tapasztalatok szerint komoly segítséget jelent a tanulóvezetőknek, hogy a hagyományosan megrendezett Közlekedési Nyílt Napon bepillanthatnak a vizsgáztatás rendszerébe, megtapasztalhatják az adott körülményeket. A közlekedési felügyeletnél komoly hangsúlyt fektetnek a nyílt napokra és a hivatal bemutatkozására, ezen túlmenően a magas szintű szakmai tudásra, a hitelességre, valamint az ügyfelekkel való bánásmódra, az elégedettségre.

B-kategóriás vizsgadíjak, oktatódíjak

Elméleti vizsga: 4 600 forint Forgalmi vizsga: 11 000 forint Az ötödik sikertelen forgalmi vizsga után PÁV IV. vizsgálat kötelező Budapesten Ha a jelölt oktatóval és gépkocsival érkezik: 8 310 forint Ha helyi gépkocsit használ: 10 910 forint A tanulóvezetői tanfolyam díja: 100–200 ezer forint A vezetés óradíja: 2500–3500 forint

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!