A gépjárműszervizek vezetői szerint nem csak az abroncsokat kell lecserélni a téli hideg előtt, elmondásuk alapján emellett még nagyon fontos a folyadékok, az ablaktörlő berendezés és a fényszórók állapotának ellenőrzése is.
– A motornál a minimum mínusz harmincfokos fagyállóságot érdemes elérni. Ennek ellenőrzése azért fontos, mert ha a motorban megfagy a hűtővíz, az súlyos problémát okoz, a fagyott folyadék ugyanis szétrepeszti a motort. A fagyálló elhasználódhat, ezért javasolt legalább háromévente lecserélni a rendszerből a folyadékot. Egy másik ok, ha például a hiányzó hűtőfolyadékot korábban sima csapvízzel pótoltuk. Ilyennel is találkozni, értelemszerűen ez is felhígítja a hűtőt, ami télen gondot okozhat. Az ablakmosó folyadéknál is érdemes ezt az ellenőrzést elvégezni, mivel a tartály ott is szétrepedhet a kemény fagyokban. Illetve ha nem elegendő annak fagyállósága, akkor hidegben az ablaktörlő szétkeni a folyadékot, és az ráfagy az egész szélvédőre, ez pedig balesetveszélyes – részletezte Mogyorósi Balázs, egy békéscsabai gépjárműszerviz vezetője.

A szervizekben a hűtőfolyadék fagyállóságát is ellenőrzik az autókban a téli szezon kezdete előtt /Fotó: Lehoczky Péter, Zantleitner Ingrid/24Óra

Elmondása szerint fontos még, hogy az ablaktörlő lapátok állapota is megfelelő legyen, valamint, hogy jól működjenek, mivel saras, latyakos időben, ha nem töröl megfelelően, akkor az rontja a kilátást, és így az szintén balesetveszélyes.
– A fényszórók beállítása is fontos, mivel ilyenkor hamarabb sötétedik, így többször vagyunk rászorulva, hogy használjuk. Mindezek mellett az akkumulátor, az önindító és a téligumi állapotát is érdemes átvizsgálni tél előtt. Ez utóbbinál az állapot mellett a mintamélységet is ellenőrizni kell. Az összes folyadékrendszert javasolt átnézni, megvizsgálni, hogy nincs-e szivárgás valahol – sorolta a szakember. Mogyorósi Balázs szerint a termosztát állapotát is érdemes megvizsgálni, meg kell nézni azt, hogy téli üzemben felmelegszik-e a motor. – Mert ugyan működik ekkor is, de ha nem üzemi hőfokban teszi ezt, az rengeteg hibát tud okozni – hívta fel a figyelmet a szervizvezető.
A gumisok is kiemelték, nemcsak az abroncsok mintázatát kell nézni, hanem az állapotot és az évek számát is. Úgy fogalmaztak, a gumi idővel elöregszik, megkeményedik, ami azt eredményezi, hogy elveszti azokat a kedvező tulajdonságokat, melyek bizonyos helyzetben akár életmentők is lehetnek.
– Általában nyolc év a gumik élettartama, de ez a futó márkájától is függ. A téliguminál négy milliméter alatt a mintázat nem sokat ér, ilyenkor a gumi elveszti azt a képességét, tapadását, amivel nagyobb biztonságot nyújt télen – árulta el Pekárik Pál, az egyik békéscsabai gumiszerviz ügyvezetője.

Vezessünk óvatosabban ősszel!
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy ősszel fokozottabban figyeljünk vezetéskor. Esőzéskor ugyanis az úttest felülete csúszóssá válik, és a tapadási viszonyok kedvezőtlen változása egészen más vezetési stílust igényel, mint száraz útburkolat esetén.
Esőben vezessünk lassabb tempóban, és tartsunk nagyobb követési távolságot, hiszen a féktávolság jelentősen megnő. Vezetéskor fogjuk stabilan, két kézzel a kormányt, és figyelmünket összpontosítsuk az útra, hiszen az eső a látást is korlátozza. Lehetőleg mellőzzük az előzést, vegyük fel a forgalom biztonságos dinamizmusát.
Előzéskor óvatosabban váltsunk forgalmi sávot, és a megelőzött jármű mellett elhaladva biztonságos távolságra térjünk vissza, hiszen a járművünk által keltett vízfüggöny korlátozhatja a mögöttünk haladó jármű vezetőjének látását. Ugyancsak mellőzzük a hirtelen végrehajtott manővereket és az intenzív kormánymozdulatokat.