Még a nyáron kísértem végig közelről, hogyan darálja le egy emberes méretű traktor a csak foltokban meglévő dűlőutat Káptalantóti határában. A reggeli első turnusban voltam jelen, így csak az út jobb oldalának elkészültét nézhettem meg – a tömeges árokba csúszás mellett -, ezért kaptam az alkalmon, amikor nemrég újra a Balaton Felvidéken jártam, és megnéztem, hogyan is néz ki az egy óra alatt rekonstruált út.

Jelentem, minden rendben van vele. A délutáni műszakban elkészült az út bal oldalának rekonstrukciója is a pár száz méteres szabaszon, és még zúzott kővel – a helyi adottságoknak megfelelően bazalttal – stabilizálták a felszínt.

Pár hónap elteltével is jól néz ki még a földút, mindössze néhány helyen látszik enyhe, legfeljebb 1-2 centi mélységű nyomvályú. Ehhez tudni kell, hogy nem csak a szőlőhegyre kijáró gazdák személyautói, de a Csobánc alatti szőlőket művelő borgazdaság munkagépei-teherautói is ezt az utat használják.

Állítólag a kalcium-klorid kiszórása az egész szezonban – tavasz-ősz között – megakadályozza a porképződést, ehhez azért nem tudok hozzászólni, mert épp egy csapadékos napot követően jártam a kérdéses útszakaszon, és még nedves volt a föld. Összeségében nem néz ki rosszul a technológia, ha úgy adja, jövőre megnézzük, a téli fagyok mennyire okoznak gondot a Kalcex Kft által ledarált és újra lerakott útnak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!