Az autósok többsége megfizeti a parkolási díjakat, és a fizetési felszólításokra is egyre nagyobb arányban rendezik a tartozásokat – állítja a három fővárosi parkolási társulás. A fizetési hajlandóság javulása ellenére legalább három-négy milliárd forint a cégek kinnlevősége. A parkolást üzemeltetők 2003 óta – amikortól megkaphatják a rendszám alapján a belügyi nyilvántartásból a kocsi tulajdonosának nevét és címét – egyre nagyobb számban küldik a figyelmeztetéseket.

A kipostázott fizetési felszólítások száma százezres nagyságrendű – tájékoztatta lapunkat a Centrum Kft. Ha az autós többszöri felszólítás ellenére sem fizet, a cég jogi útra tereli az ügyet. Eddig több száz ügy került bíróság elé, s minden jogerős döntés elmarasztalta a nem fizetőket. A kinnlevőségek nagyságrendje és a behajtás jelentős infrastruktúra-igénye miatt azonban felmerült a tartozások egy részének engedményezéssel történő eladása.

A 15 ezer parkolóhelyet üzemeltető Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) már feldolgozta a hátralékos ügyeket, így folyamatosan mennek a felszólítások – mondta lapunknak Novák Péter ügyvezető igazgató. A tartozások miatt a BÖP folyamatosan a bírósághoz fordul. Aki az ítélkező fórum által kiküldött fizetési meghagyásra nem reagál, az a jog szerint elfogadta. Ha mégsem fizet, bírósági végrehajtókhoz kerül az ügy. Cégek esetén a végrehajtók inkasszót nyújtanak be a számlájukra. Magánszemélyeknél előfordult, hogy lakásra jegyeztek be jelzálogjogot, illetve autót foglaltak le, de ezután az érintettek rendezték tartozásukat. Perré azok az esetek alakulnak, amikor az autós fellebbez a fizetési meghagyás ellen. Eddig szinte minden pert a parkolási cég nyert meg.

Hamarosan újabb hatvanezer felszólítást küld ki a legrégebben működő, a belvárosban hatezer parkolóhelyet üzemeltető Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás. Tóth József igazgatótól megtudtuk: már több száz bírósági eljárás volt, s ezek száma szintén jelentősen megnő szeptembertől. Eddig csak néhány pert vesztettek el. A társulásnak vannak viszont olyan kinnlevőségei, amelyek már elévültek, mert ezek a polgári peres követelések csak öt évre visszamenőleg érvényesíthetők.