– Sajnos továbbra is a stagnálás jellemzi az értékesítési piacot, kevés új autó fogy, de ez nemcsak nálunk, országos viszonylatban is igaz – válaszolta kérdésünkre Barta József. A Suzuki Barta cégcsoport-vezetője szerint a devizahitelek jelentette terhek komoly visszafogó erőként hatnak, sok család még most is fizeti a megnövekedett törlesztő részleteket. Mások meg azért nem vásárolnak új autót, mert önerőből nem tudnak, az adósságot pedig szeretnék elkerülni. Arra is kitért, hogy jobbára az autókölcsönzésnél és a flotta üzletágnál figyelhető meg némi erősödés. Utóbbi abból adódik, hogy a cégek kedvező feltételeket és áfavisszaigénylést vehetnek igénybe a beszerzéshez.

Barta József a használtautó-piac aktuális jellemzőit tekintve sem tudott kecsegtető információkkal szolgálni. – Az a legnagyobb baj, hogy egyre több 10-15 éves autó érkezik külföldről, ezek rontják az itteni átlagéletkort és nem mellékesen a folyamat ellehetetleníti a hazai kereskedőket. És az sincs arányban, hogy míg az új autókra már az Euro 5-ös kibocsátási norma vonatkozik, addig a használtakra nincs ilyen megkötés – tette világossá a cégvezető. Mindennek ellenére úgy tűnik – folytatta –, hogy lassú ütemben ugyan, de kifelé tart a gödörből a szektor. Persze minden viszonyítás kérdése, mert az adatok messze elmaradnak a 2000-es években produkált számoktól.

Barta József: megfontolt, ésszerű döntések szükségesek a cégcsoport jövőjének érdekében (fotó: Gottvald Károly) Barta József: megfontolt, ésszerű döntések szükségesek a cégcsoport jövőjének érdekében (fotó: Gottvald Károly)

– Akárcsak a legtöbb mai vállalkozó, mi is a rendszerváltás hajnalán döntöttünk úgy az öcsémmel, Barta Györggyel, hogy önálló tevékenységbe kezdünk, a külföldről történő autóbehozatal volt az első lépés – emlékezett vissza. Hozzátette, kezdetben az volt a bevett módszer – hazai autószalonok híján –, hogy ők szállították ki az ügyfeleket. Több ezer embert utaztattak ilyen célból Németországba, tapasztalat nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtak bele a feladatba. 1995-ben volt az első mérföldkő a vállalkozás életében: a piac élénkülésére reagálva Sárbogárdon nyitottak egy Suzuki kereskedést. A ”90-es évek végén pedig Pakson, Szekszárdon, Budapesten, 2003-ban pedig Székesfehérváron is létesítettek szalont.

Barta József azt mondta, kevés rutinnal rendelkeztek a szakmában, de üzletpolitikájuknak a kezdetektől alappillére volt a megfontoltság, a lehetőségek és a piac ésszerű feltérképezése, a vállalkozás erejéhez mért döntések meghozatala. Ezt mindenkor szem előtt tartották. Akkor is, amikor remekeltek, és több mint 2000 új kocsit értékesített egy év alatt a cégcsoport. De a gazdasági válság 2009-es kirobbanásával járó zuhanásnál is képesek voltak józan döntéseket hozni, holott nagyon nehéz körülményekkel kellett dacolniuk a fennmaradás érdekében.

– Gazdasági szempontból szinte elemezhetetlen, mély gödörbe kerültünk, az elkeserítő helyzet válaszút elé állított bennünket. De mivel a racionális fejlesztés mellett tettük le a voksunkat a korábbi időszakban – csak olyan beruházásokba mertünk fogni, amelyekről tudtuk, hogy nem haladja meg az erőnket –, ezért komoly hitelekkel nem rendelkeztünk, talpon maradtunk. Jóllehet, kiadáscsökkentő intézkedésekre azért szükség volt, és a dolgozói létszámunk is a felére apadt – világított rá Barta József. Új lehetőségek után néztek, amellyel megerősíthették a vállalkozást, hiszen az kristálytisztán látszott már a válság elején is, hogy hosszú távú folyamatra kell berendezkedniük. Ezek közé tartozott a szervizszolgáltatásra és a használtautó-kereskedésre történő erőteljesebb koncentráció. De ezekhez a lépésekhez sorolta az autókölcsönzést is. A világ egyik legnagyobb hálózatához: az AVIS-hoz csatlakoztak. Cégeik jó része a márka kiszolgálójaként működik a mai napig.

A vállalkozó elmondta, a következő időszakra vonatkozóan azt tűzték ki célul, hogy a működésüket szinten tartsák, vagy lehetőségeikhez mérten növeljék, bár erre kevés esélyt lát. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ügyfeleik igényeit kielégítsék, még ebben a bizonytalan, kiváráson alapuló piaci helyzetben is – zárta Barta József.

Névjegy

Barta József 1960. május 8-án született Pakson. Németkérre járt általános iskolába, Budapesten érettségizett. Tíz évig dolgozott a paksi atomerőműben, több munkakörben. 1990-ben kezdett vállalkozni. Nős, két felnőtt gyermeke van. Több kitüntetéssel jutalmazták már szerepvállalását, Pakson megkapta Az év vállalkozója díjat; 2010-ben pedig az Év Autókölcsönzőjének járó elismerést vehette át. Szabadidejét a családjával tölti legszívesebben, és a spiritualitás is foglalkoztatja. A Suzuki Barta cégcsoport sikereihez több családtagja is hozzájárul: testvére, gyermekei, unokahúga és unokaöccse is részt vesz a napi munkában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!