A japán–magyar gyár optimizmusa már az első negyedévet követően jogosnak bizonyult: míg a prognózisok az év elején még az eladások további csökkenését jelezték, addig ennek ellenkezője történt, több új autót értékesítettek idehaza, mint egy évvel korábban (AM 2006/10.). A Suzuki vezetése pedig azzal a kellemes problémával szembesült, hogy képtelenek annyi autót gyártani, amennyire igény lenne a piacon… Ugyanakkor e kellemes tehertől is szabadulni igyekszik a gyár: már idén húszezerrel több, 150 ezer helyett 170 ezer autó gördül le a gyártósorokról, jövőre pedig szeretnék elérni a 200 ezres bűvös határt, ami a szakemberek szerint a gazdaságos autógyártás határszáma. A távlati tervek még ennél is merészebbek: 2008 és 2010 között 300 ezresre szeretnék növelni a gyár kapacitását. Mindennek megfelelően több milliárd forintot fordítanak a fejlesztésekre: a tavalyi 60 milliárdos

befektetést követően idén további 46 milliárd forintot ruháznak be Esztergomban, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan növelik a munkások létszámát, ami már idén elérheti a 3500-4000 főt. Minderre szükség is van, hiszen tavaly a Suzuki azon kevés márkák közé tartozott, amelyek növelni tudták eladásaikat a szűkülő piacon. Míg 2005-ben európai szinten 0,7 százalékkal csökkent az újautó-eladások száma, Magyarországon ennél is szembetűnőbb volt a visszaesés: 9 ezerrel kevesebb, összesen 199 ezer autó talált gazdára, szemben a 2004-es 208 ezerrel.

Megtorpanás nélkül

A piac megingása azonban nem törte meg a japán–magyar gyár lendületét: míg a többi gyártó a különböző akciók ellenére jó esetben is csak tartani tudta az előző évi szintet, addig a Suzuki közel hatezerrel több autót adott el, s ezzel 19,7 százalékosra növelte hazai piaci részesedését (2004: 16,3%). A szakemberek szerint ez elsősorban a konkurensek kevésbé hatásos marketingjének és az új Swift megjelenésének volt köszönhető, amit főleg az támaszt alá, hogy Magyarországon továbbra is a kisautók teszik ki az eladott új járművek több mint 50 százalékát. A Suzuki pedig ismét nagyot alkotott az új Swifttel, olyannyira, hogy hiába gördül le Esztergomban napi 650-700 autó a gyártósorokról (ebbe beletartozik az összes itthon gyártott modell), már tavaly bebizonyosodott: ez bizony kevés a Suzuki modellekre szomjazó magyar ás európai piacon. Ez az idén tavasszal debütált SX4 modell megjelenésével még inkább nyilvánvalóvá vált, hiszen a gyár nemrég kénytelen volt elismerni, hogy egyszerűen nem győzik gyártani az

Tihanyi Tamás Tihanyi Tamás

autókat, a márkakereskedések többsége csak jósolni tud, mikor jut majd hozzá Suzukijához az ügyfél. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az SX4 – amelyből egyelőre évi 40 ezer, FIAT-emblémás, Sedici névre keresztelt testvéréből pedig 20 ezer darab gyártását tervezik – az elmúlt három hónapban még az új Swiftnél is népszerűbb, akkor aligha tekinthető csupán ábrándnak az esztergomi gyár gigantikus fejlesztési terve. Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Rt. illetékese elmondta, hogy 2006 első negyedévében 56 százalékkal több autót gyártottak és közel 32 százalékkal többet értékesítettek, mint egy évvel korábban. „Csak az SX4-ből az első három hónapban 7 ezer darabot adtunk el, ebből két és félezret idehaza, 3 ezer 500-at pedig külföldön értékesítettünk” – mondta a szóvivő, aki szerint elsősorban a műszakilag és formailag is az aktuális trendnek maximálisan megfelelő autó, valamint a kedvező ár-érték arány a Suzuki sikerreceptje. S ha már előkerült a szakácskönyv: az esztergomi Bazilika melletti boszorkánykonyhában újabb hódító terveket forralnak – egy éven belül várhatóan elkészül a Wagon R+ utódja, ami az Ignis–Swift–SX4 mellett a negyedik, mindent vivő aduja lehet a Suzukinak.