Tavaly a kínai gyártók még nem egészen százezer személygépkocsit adtak el külföldön. Szakértők szerint az exportboomot az olcsó munkaerő (a kínai munkás órabére átlagosan 1,5, a lengyelé 5, a németé 30, az amerikaié pedig 55 dollár), a dinamikájából jelentősen vesztő belső kereslet, az óriási kapacitásfelesleg hajthatja. A kínai autógyártók szövetségének (CAAM) legfrissebb adatai szerint a mintegy száz személygépkocsi-gyártónak összesen 6 millió autóra tehető a kapacitása, miközben tavaly mindössze 2,3 milliót értékesítettek. A közel 25 milliárd dollárosra taksált beruházáshullám 2007-re megduplázhatja a jelenlegi kapacitást. Szakértők szerint a kínai gyártók exportstratégiájukat továbbra is az alacsony árakra fogják építeni. A Nyugat-Európában értékesített Landwind aszfaltterepjáró (SUV) például 15 ezer euróba kerül, ez fele-kétharmada a hasonló felszereltségű nyugati versenytársak árának. A 2007-től amerikai exportoffenzívára készülő Chery 30-35 százalékkal kíván a piaci árak alá kínálni.