„Vállalatunk történelmének leglátványosabb építési munkája ez”, – mondta Anton Hunger, a gyár Sajtó- és PR részlegének vezetője és a múzeumprojekt felelőse. Már állnak a két alagsori szint és a földszint nyers falai. Gyorsan haladnak az első szint és a dinamikus formájú, látszólag lebegő „kiállítótermet” tartó három betonmag munkálatai. Eddig már összesen 21 ezer köbméter betont és 4 ezer tonna acélt építettek be. „Az új múzeum lesz a cég névjegye központunkban Stuttgart-Zuffenhausenben, ez reprezentálja majd a vállalatot kifelé és befelé egyaránt.” – hangsúlyozta Hunger a projekt jelentőségét a sportautógyár számára.

A Porsche teljes történelmét és a jelenkor tudását egyetlen helyre összpontosítja 21 ezer négyzetméteres alapterületen. Hunger számításai szerint az épület teljes egészében 2008 második felében készülhet el. Az építkezéssel párhuzamosan a kiállítás koncepciójának kidolgozása és a kiállított tárgyak felkészítése is halad. Christina Becker, az új múzeum projektvezetője elmondta, hogy „a kiállítás külön részt szentel Ferdinand Porsche professzor korának és az 1900 és 1948 közötti fejlesztéseinek. Ehhez kapcsolódik a kiállítás fő témájaként a Porsche sportautók kronológiája, amelyet részletesebb tematikus részlegek egészítenek ki a vállalat története és filozófiája szempontjából különleges jelentőséggel bíró témakörökben.”

Ezzel egyidejűleg a sportkocsigyártó megtartja a „guruló múzeum” jól bevált hagyományát is. „Az új múzeumban kiállított 80 járművet rendszeresen cseréljük majd az állományunkból egyéb sportkocsikra és versenyautókra” – jelentette be Klaus Bischof, a Porsche múzeum igazgatója. A legtöbb kiállított autót külső rendezvényeken is bemutatják és vezetik is majd. „Az így nyert patinának látszania kell a sport- és versenyautókon a múzeumban,” – mondta Bischof, -„hogy valódiságukkal, hitelességükkel varázsolják el a látogatókat.” Számos, először csak a múzeumban látható példányt készítenek fel és restaurálnak jelenleg, többek között a Porsche 909 Bergspydert, a könnyű szerkezetes építésmód úttörőjét, amely 1968 óta most először üzemképes ismét. Ezekhez a munkákhoz az új múzeumban egy történelmi szervizt is berendeznek, amely az exkluzív sportautók restaurálásának folyamatába engedi bepillantani a látogatókat. Ebben a műhelyben nemcsak a kiállított autók restaurálását és karbantartását végzik, hanem az ügyfelek oldtimer Porsche modelleivel is foglalkoznak majd. Ezen kívül a Porsche vállalati archívuma is az új múzeumban kap helyet.

Az előcsarnokban található éttermen és kávézón kívül a legfelső emeleten konferencia-központ és egy exkluzív étterem is lesz, amely a múzeumi nyitva tartástól függetlenül üzemel és külső ügyfelek számára is elérhető lesz. Eredetileg 170 építészeti iroda jelentkezett Európa minden pontjáról, hogy megépíthesse az új múzeumot a Porsche-Platzon. Közülük a sportkocsigyártó tízet hívott meg a versenytárgyalásra, amelyből a bécsi Delugan Meissl építészei kerültek ki győztesen 2005 februárjában. Miután Stuttgart tartományi főváros néhány hónap múltán megadta az építési engedélyt az ambiciózus terv számára, már 2005 októberében elkezdődhettek a munkálatok.