A kecskeméti Mercedes gyárba vagyok hivatalos, január 25-én reggel 9 órakor indul a gyárlátogatással egybekötött ünnepség, amelyen az első Mercedes CLA legyártásának alkalmából szerveztek. Ehhez képest három olyan kamion is jön velem szembe az M5-ösön, amelyeken már CLA-k sorakoznak – na jó, az egyiken volt 3 B-osztály is. A gyárudvaron is bőven sorakoznak már a kész kupék, no meg az összes álcázott prototípus is itt várja sorsát – ami minden bizonnyal a zúzda lesz. De én hiszek a gyárkapun belül felállított kijelzőnek, aminek értelmében még van hátra 1 óra 23 perc a gyártás ünnepélyes megindulásáig, azaz 11 óráig.

A présüzemben sétálva megtudhatom, Németországból levetett gépeket telepítették ide, amelyeknek az összes kopó-mozgó alkatrészeit kicserélték, mielőtt újra üzembe helyezték volna őket. Ennek és a dolgozók alapos kiképzésének köszönhetően jól megy a munka, a Szlovákiából érkező hengerelt acéllemezekből folyamatosan préselik a karosszériaelemeket, nem csak az itt készülő B-osztály és CLA számára, de a falon ott van a C-osztályos kupé oldalfala is, amelyet a sindelfingeni gyárba szállítanak innen.

Nem hátráltatja a munkát az elektromos szállítójármű megsérült irányító joystickja sem, és annak ellenére sikerül betartani a különböző figyelmeztető táblák utasításait/intelmeit, hogy azokon nem csak a magyar helyesírással van gond helyenként, de a német nyelvtannal is… Érdekes vonás, hogy a csomagolópapíron a messziről falevélnek látszó minta közelebbről nézve malacokat rejt – ez is biztos hungarikum.

A szerelőüzemben tett rövidke séta alkalmából felmegyünk az emeleti folyosóra is – később ez a most még kialakítás alatt lévő gyárlátogatási útvonal része lesz, egyelőre azonban hátraarc következik, mert közelednek már a nagy emberek, akik miatt összecsődült a sok újságíró, tévéstáb meg munkás is, mi sem maradhatunk le róla. Utóbbiak ráérnek, hiszen a gyártás megindulása azt jelenti, leáll a termelés a gyárban. Nehogy már az üzemelő gépek zaja elnyomja a beszédeket.

Végül kis késéssel kerül sor az ünnepélyes aktusra – a körülöttem elhangzó ideges beszéd szerint a fogadófényt keresik. Végül meglesz a világítás, megjönnek a fontos emberek is, és indulhat az autó a fényezés ellenőrző folyosóról az újságírók és nagyon fontos emberek elé. A miniszterelnök vezetésével, Dieter Zetschével az anyósülésen. A pódiumon mindenki dicsér mindenkit, Dr. Z nagyon elégedett a gyár teljesítményével, a tavaly legyártott 40 000 B-osztállyal, és az innen kikerülő autók minőségével is. Orbán Viktor elmondja, Polski Fiaton tanult vezetni, és ő is nagyon örül mindennek. Megemlítik azt is, hogy az első (?) CLA-t a B-osztályhoz hasonlóan árverésen értékesítik, a befolyó összeget pedig a Nemzetközi Gyermekmentő szolgálat kapja majd. Ez után jön a PR-séta a végső szerelősor egy 30 méteres szakaszán, néhány ülésrögzítő csavar meghúzásával ér véget a program.

A busszal a kijárat felé haladva lefényképezem még a Renault mentőautót – a gyár képviselői megnyugtatnak, készül már a Mercedes mentő is, annak érkezéséig bérlik csak a típusidegen járművet.

Nagy felbontású képeket a az Autó-Motor Facebook oldalán, a Galériában találnak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!