A téli sportok ihlette modell, a Logan-család tagjaként szintén robosztus karosszéria-elemekkel büszkélkedik. A túlzások nélküli SUV megjelenés egyszerre sugall megbízhatóságot, erőt és dinamizmust. A külső, valamint belső szín-és a

nyaghasználat a játékosság és praktikum jegyében került kiválasztásra. A Logan Steppe koncepciót – származásához hűen – a kivételes helykínálat, variálhatóság és funkcionalitás jellemzi. A megnövekedett arányoknak köszönhetően pedig még több fény árad az utastérbe. Az újítások mind-mind az utasok számára megfelelő kényelem-és otthonérzet fokozása érdekében születtek. A szabadidő és a variálhatóság soha nem volt még ennyire könnyen elérhető A tetőcsomagtartójával együtt 1,78 m magas Logan Steppe koncepció arányai kiegyensúlyozottak.

A koncepció markáns orr-résszel rendelkezik, melyhez a széles és robosztus lökhárító és a SUV modellekre jellemző hangsúlyos sárvédő is nagyban hozzájárul, az első lámpatestek xenon diódái, valamint a ködfényszórók szintén e hatást hivatottak fokozni. Az orr-résszel stílusában harmonizáló oldalsó védőlécek feladata a karosszériát megóvása. A metálfényű ajtókilincsek és a visszapillantó tükrökbe épített oldalsó irányjelzők nemes jellemről árulkodnak, míg a hátsó oldalablakok a dinamizmust hangsúlyozzák. Az utastér világosságát a nagyvonalúan méretezett ablakok szavatolják (összesen több mint 3,3 m2).

A Logan Steppe koncepció hátsó traktusa kivételes helykínálatot biztosít. Az akár 1,7 m3-re növelhető csomagterével a Logan Steppe koncepció 4,47 méterének minden centimétere a funkcionalitást szolgálja. A csomagtartóba való rakodást szellemes megoldás könnyíti meg: az alacsony rakodóküszöb fölötti két, szimmetrikus ajtó egyetlen kapcsolóval nyitható. A téli sportoknak szentelt különleges, integrált tetőcsomagtartón a lökhárítóknál és az ajtókilincseknél használt anyagok köszönnek vissza. Az átlátszó, diódás hátsó lámpákat pedig a lökhárítóba építették be.

Az extrém körülményekre termett modell sportos hatását a 17 colos keréktárcsák is fokozzák.

A Logan Steppe koncepció utasterének barátságos és letisztult hangulatot kölcsönöz a világos bőr / szövet kombinációja. A nagyméretű ablakoknak köszönhető tágas és fényes érzet e harmónia révén még jobban érvényesül. A kezelőszerveket, mint a klímaberendezés kapcsolók, szellőzőnyílások, ajtókárpitok és -kilincsek, sebességváltókar, mind-mind a funkcionalitás szellemében tervezték. A középső konzolon a külső design műszaki megoldásai és anyagai köszönnek vissza, amely akár egy szánkópálya, összekapcsolja az első és a hátsó teret. Alul az elektromos rögzítőfék-kar található, feljebb pedig a konzol a sebességváltó vezérlőlapját fonja körbe. A négyküllős, kompakt légzsákkal ellátott kormány mögött diódás háttérvilágítást kaptak a műszerek. A többfunkciós kijelzőn a mutatók világítás esetén mintha a súlytalanság állapotában lebegnének. A közvetlenül a szériamodellektől ihletet nyert ülések az igazi utazóautók kényelmét kínálják mind az öt utas számára. Az 1/3-2/3 arányban dönthető és variálható hátsó üléssor hatalmas rakodási lehetőséget kínál. A tető alatti rakodópolcnak köszönhetően pedig számos kellék kerülhet biztonságos helyre.

A Logan Steppe koncepció szórakoztatásból is jelest érdemel. Az MP3 lejátszó ritmusára a hátsó utasok techno hangulatban tekinthetik meg legfrissebb freestyle kalandjaikat a fejtámlákba épített két video-képernyőn.