Fotó: Lővei Gergely

Annyiból ideális volt a helyszínválasztás, hogy a szülők azzal az ígérettel csábíthatták csemetéiket a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által szervezett 7+ üléses hétvége nevű rendezvényre, hogy az autók mellett vonatokat is nézhetnek, hiszen az 1000 Ft-os regisztrációs díj fejében a múzeumot is meg lehetett tekinteni. Azonban még az ingyenes parkolás lehetősége se tántorította el az érkezők jelentős részét attól, hogy szabálytalanul a zöldterületre parkoljanak…

Az Orient csarnok mindkét végén üresen hagyott terület utalt arra, hogy voltak olyan márkák, akik nem vettek részt a rendezvényen, illetve volt olyan importőr, aki nem az összes (érintett) márkájával volt jelen a 7-8-9 személyes, akár 2,5 millió Ft-os családi kedvezménnyel megvásárolható autók seregszemléjén. Jellemzően márkakereskedőiket küldték a forgalmazók a kiállításra, hiszen az értékesítők rutinosan tudnak válaszolni az elérhetőséggel és esetleges finanszírozással kapcsolatban felmerülő kérdésekre, de külön standdal finanszírozó cég is képviseltette magát.

A vártnál nagyobb érdeklődést tapasztaltak a kiállítók, akik a szombati roham láttán – a beszámoló szerint egy gombostűt nem lehetett leejteni – volt olyan forgalmazó, aki plusz embereket küldött ki vasárnap annak érdekében, hogy minden érdeklődő választ kapjon a kérdéseire, volt, aki tesztvezetési lehetőséget is kínált egészen addig, amíg a nagy roham miatt káoszba nem fordult az egész. A legkisebbek figyelmét könnyen lekötötték az ajándékként osztogatott lufik, de egy foglalkozósarkot is kialakítottak az autók mellett.

Az elektromos e-NV200-as is jelen volt

Miért is volt érdemes kilátogatni a családoknak a 7+ üléses hétvégére? Egy helyen tudták kipróbálni azt, milyen lesz az együttélés az autóval. Milyen könnyű vagy épp nehéz a beszállás a harmadik sorba, elfér-e a langaléta tinédzser/három gyermekülés a második sorban, hogyan lehet belehajtogatni a babakocsit a fennmaradó csomagtartóba, van-e hátsó világítás, satöbbi. Ha valamelyik nem passzolt, akkor pár tíz méteren belül rögtön újra lehetett játszani a koreográfiát egy másik típuson, napok helyett órák alatt lehetett így leszűkíteni a kört. Tényleges értékesítésre még nem került sor, hiszen még nem érhető el az állami támogatás, de a forgalmazók szorgosan regisztrálták az érdeklődőket egy későbbi megkeresés érdekében.

A parkolót elnézve egyébként azt kell mondjam, hogy az utcán látható autók átlagát akarják lecserélni új autóra, tehát a használtpiacon 1-3 millió Ft-os árkategóriában elérhető típusokból volt a legtöbb. A fiatalabb kocsiknál jellemzően a gyermekek számának gyarapodása miatt kényszerülnek váltásra, de egy-két autó felbukkant a kilencvenes évekből is. Méret tekintetében egyébként a mindenre volt igény, még a nagy méretű, kilencszemélyes haszonjármű-rokonsággal rendelkező személyszállítókra is bőven voltak olyan érdeklődők, akiknek tényleg szükségük van az ekkora térre a családjuk mozgatásához.

Nem minden kiállított autóra lehet igénybe venni az akár 2,5 millió Ft-os kedvezményt…