A turisztikai, vendéglátói ágazat mellett a személyszállítás szenvedi meg talán leginkább a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesést, s nemcsak a telekocsis fuvarok esetében, vagy éppen a buszokon zuhant jelentősen a forgalom, hanem a taxisoknál is. A közel hetven éve működő, legnagyobb pécsi személyszállító társaságnak, a Volántaxinak 150 szerződött partnere van, akik egyéni vállalkozóként dolgoznak a társaság berkein belül.
– Nagyjából a járvány előtti hívásoknak a tizedét fogadjuk március eleje óta, így kilencven százalékkal estek vissza a rendeléseink – mondta a társaság ügyvezetője, Kovács József. – Jelenleg úgy huszonöt-harminc sofőrünk dolgozik, jellemzően a fiatalabbak vállalták a munkát, az idősebbek inkább nem állnak ki a drosztokra, ők tartanak is a járványtól.
A társaságnál mindenkinek az egyéni belátására bízták, hogy szeretnének-e dolgozni ebben a helyzetben. Az ügyvezető szerint a mostani kevesebb hívást kevesebb sofőrrel ki tudják szolgálni, de valamivel többet kell várniuk az utasoknak. Az ügyvezető úgy látja, hogy ami a taxizást illeti, nagyjából szeptemberig nem is nagyon fog rendeződni a helyzet, egyelőre az ételek vagy más jellegű termékek kiszállítására, házhoz szállítására sem szerződtek.
– Miután mindenki egyéni vállalkozó, így nem tudom, hogy kinek milyen az anyagi háttere, de a sofőrök egyelőre kitartanak, megpróbálják túlélni, átvészelni valahogy a helyzetet, eddig azonban még senki nem mondta, hogy abbahagyná a munkát – beszélt a pécsi volántársaság ügyvezetője a kollégák kilátásairól.

Feltételekkel kedvezményt is kaptak
A kormány által a katás adózóknak járó, három hónapra szóló adófizetési kötelezettség alóli mentesség a taxisokra is vonatkozik. A minap az illetékes államtitkár bejelentette azt is, hogy a kabinet veszélyhelyzet idejére lehetővé tette a taxisok részvételét az áruk kiszállításában azzal, hogy e tevékenységük végzése során mentesítik őket a személyszállításra vonatkozó követelmények alól. Az átmeneti időszakra vonatkozó szabályozás arról is szól, hogy ugyanakkor nem lehet egyszerre árut és személyt vinniük.