– Védence pert nyert a Centrum Parkoló Kft. kintlévőségeit kezelő cég ellen, mondván: nem hajthatják be tőle az öt év alatt kétszázezer forintra duzzadt pótdíj-követelést.

– Az adósságkezelő cég parkolási pótdíjat hajtott volna be ügyfelemen, mondván: korábban lejárt jegyekkel parkolt. A lényeg: a bíróság ítélete szerint ebben az esetben a mérésügyi törvény alapján ilyenkor mérést kell végezni – azaz az állampolgárok jogát, vagy jogos érdekeit érintő, mennyiség vagy minőség tanúsítására szolgáló mérést, vagy éppen szolgáltatás mértékének megállapítását, akárcsak a mostani esetben. Ezt aztán többek közt hatósági vagy bírósági eljárásban használják fel: ebben az esetben például ezzel kívánta a társaság bizonyítani, hogy jogos a pótdíj kivetése.

– Ebben az esetben azonban az a vitatható, hogy nem volt hitelesített az óra, így az sem bizonyítható, hogy annak mérési eredménye hibátlan?

– Pontosan. Vannak a mérésügyi hatóságok által hitelesítendő mérőeszközök – például piaci mérleg, vízóra, villanyóra –, és vannak enyhébb elbírálásúak is. A szabályok az utóbbi esetben is szigorúak: ezeknek a hatóságok által hitelesített használati etalonnal kell rendelkezniük. Ebben a konkrét esetben ezzel az etalonnal kell mind a parkolóórákat, mind az ellenőrök által használt kéziszámítógépeket, mind a fényképezőgépek időmérőit rendszeres időközönként kalibrálni kellett volna – a felperes azonban ebben az esetben nem tudott erre vonatkozó jegyzőkönyvet benyújtani.

– Magyarország szinte valamennyi nagyvárosában működik valamilyen parkolási rendszer. Ha az olvasatunk helyes, nem csak az önök egyedi esetében születhetnek ilyen döntések.

– Ha igaz, hogy máshol sem tartják be a mérési törvény nagyon szigorú előírásait, lehetséges. Csak azon eszközök alapján lehet ugyanis díjat vagy pótdíjat kivetni, melyek megfelelnek a szigorú mérési rendnek, és ez okirattal is bizonyítható. A törvény teljesen világosan fogalmaz: alkalmatlan eszközzel nem lehet mérni.

– És mi a helyzet a kéziszámítógépekkel és fényképezőgépekkel? Ha azok sincsenek hitelesítve, azok dokumentumai is vitathatók?

– Természetesen; bármelyik mérési eszközre vonatkoznak a fentiek, illetve bármire, amit bizonyításhoz használnak fel.

– És ha azt mondom, hogy engem – bár nem vettem parkolójegyet – lefotóztak, de a fotón láthatókat nem fogadom el, mondván: nem a képen mutatott időben készült a felvétel?

– Félreértés ne essék: a parkolójegyet a helyi rendeletek és nem pedig az ellenőrzések miatt kell megváltani. Ha a polgár leparkol, ki kell fizetni érte a díjat.

– Ám egy dolog a rendelet betartása vagy be nem tartása. De mit mond a társaság akkor, ha én azt mondom: szerintem a kép mondjuk nem parkolási időben készült, ráadásul nem hitelesített eszközzel, az ellenőr pedig tanú híján azt ír a jegyzőkönyvbe, amit akar?

– Ez szélsőséges eset.

– Az ügyük logikája azonban mégis azt mondatja: ha nincs hitelesítve az az eszköz, mellyel azt dokumentálják, hogy én adott időben és helyen díjfizetés nélkül parkoltam, akár az ellenkezőjét is teljes joggal állíthatom.

– Nos… ha kitágítjuk, ilyen értelmezés is helyt kaphat. Ám a gyakorlat jegyváltás nélkül az, hogy az állampolgárt megbüntetik, és ennek a bíróság is helyt ad.

– Hadd kössük az ebet a karóhoz: márpedig a társaságok túlnyomó része nem hitelesítette a törvénynek megfelelően a fentiekben többször hivatkozott mérési etalonnal dokumentációs eszközeit. Mi bizonyítja akkor, hogy a parkolóőr fényképezőjének óráján az időpont megfelelően volt beállítva, én pedig nem parkolási időn kívül várakoztam az adott helyen? Ha a nem hitelesített dokumentáció – azaz fénykép, jegyzőkönyv – miatt precedens-pert vinnék bíróság elé, megbukhat a behajtást követelő cég?

– Ilyen értelmezésben igen. Bár ebbe a logikába eddig bele sem gondoltunk, a fenti érvelés valóban teljesen logikus, zárt rendszert alkot.

– Ez azonban a jelenlegi behajtással kapcsolatban óriási lavinát indíthat el. Ha a kalibrálatlanság miatt nem bizonyító erejűek a dokumentumok, akkor a bíróságon ugyanaz történhet, mint az önök konkrét esetében.

– Igen, ez így igaz, bár a bírósági gyakorlat esetenként is eltérő lehet: a bizonyításhoz kérhetnek fényképfelvételt, máshol azonban nem követelik ezt meg, és az állampolgárnak kell bizonyítania vétlenségét.