A Volvo torslandai (Svédország) és a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában is újraindult a termelés

Napjainkban az EU-ban az autóipar az ipari foglalkoztatás több mint 11%-át adja. Egyes tagállamokban, például Csehországban, Németországban, Olaszországban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában, Svédországban és az Egyesült Királyságban az autóipar az összes feldolgozóipari foglalkoztatás több mint 20%-át teszi ki, tehát nem lebecsülendő az autóipari termelést befolyásoló események hatása. A koronavírus-járvány terjedésével párhuzamban a fertőzésveszély csökkentése érdekében, valamint a piacon várható kereslet-visszaesésre felkészülve sorra rendeltek el termelésleállást a nagy autóipari cégek. A gazdasági résztvevők elemzései szerint a célcsoportjaiknak számító vásárlóréteg egy része nehéz anyagi helyzete okán (munkahely elvesztése), másik része pedig óvatosságból (tartalékolás) áll el a következő fél-egy évben a tervezett autóvásárlástól. Hasonlóképpen reagálnak tehát a gyártók, mint ahogy történt a 2008-as válság idején: azonban nem lehet teljesen mintául venni az akkori, tisztán gazdasági válságot, többek között azért sem, mert a vírusválság lezajlása még nem kiszámítható, sem időben, sem pedig a hatásait tekintve. Valamint a 2008-as válság után jelentősen átszervezték a gyártási és kereskedelmi struktúrát, hogy ne kockáztassanak olyan nagymértékű raktárkészlet állományt, illetve azok ne kössenek le jelentős összegeket, amelyeket jellemzően külső résztvevővel finanszíroztattak (banki hitelek). Legelőbb a távol-keleti gyártóhelyek termelését mérsékelték, vagy állították le, majd elsőként ott is indult újra a termelés áprilistól. Legutóbbi információink szerint a VW-csoport 33 telephelyéből már 32 működését restartolták, a termeléssel párhuzamosan pedig a kereskedelmet is újraélesztették, hiszen Kína 2000 VW-szalonja is újranyitott.

Ütemesen újraindítják a gyártást a járműipari termelőegységekben

Az európai rajt talán még gyorsabb is, amit akár a magyarországi gyártóhelyek példáján is lemérhetünk. Március elejétől sorra állították le a termelést a nálunk működő autógyárak, illetve háttéripari üzemek. Így tett az esztergomi Suzuki-gyár is, ahol a leállás miatt dolog nélkül maradt alkalmazottak létbiztonságát a leállás alatti bérfizetéssel, munkaidő-áthelyezéssel, otthoni munkavégzéssel, vagy a fizetett szabadság átszervezésével oldották meg. A Suzuki-gyárban március 23-tól indult az eredetileg 10 naposra tervezett leállás, amit később meghosszabbítottak. A legutóbbi információ szerint április 29-én indulnak újra, de komoly vírusvédelmi szabályokat betartva.

A győri Audinál már korábban, április 21-én részlegesen újraindult a termelés, igaz, csak a motorgyártó részlegnél. Ott egy hathengeres motort összeszerelő részleg indult el mintegy 100 emberrel egy műszakban. A cél a termelés lépcsőzetes felfuttatása. A járműgyár az elképzelések szerint április utolsó napjaiban indul újra, először szintén egy műszakban. Az Audi jelezte, hogy a vállalat valamennyi munkaállomását úgy alakítja át, hogy egészségügyileg is biztonságos legyen a munkavégzés. A gyár március 23-tól szüneteltette a termelést, de az Audi és a szakszervezet már a leállás előtt, március 18-án megállapodott a bérekről. Átlagosan 36%-os emelésről egyeztek meg, ami három év alatt teljesül, idén 12,5% lesz a növekedés. A bérmegállapodás egyebek mellett tartalmazza az inflációkövetést, évente egyszeri alkalommal 130 ezer forint szabadon választható kifizetést, valamint egy, a foglalkoztatás biztonságát támogató intézkedéscsomagot is. A munkavállalók havi jövedelme változatlan maradt. Az Opel szentgotthárdi gyára is a termelés újraindítása mellett döntött. Kaszás Zoltán, a motorgyár sajtószóvivője elmondta, hogy a munka felvételéhez új biztonsági protokollt vezettek be, amelynek része a testhőmérséklet önellenőrzése, a védőszemüveg és a napi szinten kiosztott higiéniai maszkok viselése, a biztonságos távolság betartása és ennek jelölése, a munkaállomásokon és a pihenőhelyeken az ajtók nyitva tartása, (kivéve a tűzvédelmi ajtókat) a kilincsek érintésének kiküszöbölése, a szerszámok és munkafelületek fokozott tisztítása, a beérkező alkatrészek „pihentetése”, valamint a műszakváltások megfelelő ütemezése a dolgozók találkozásának elkerülése okán.

Biztonsági protokoll a kecskeméti gyár bejáratánál és az üzemi kantinban is

A 4400 embert foglalkoztató kecskeméti Mercedes-Benz gyárban március 20-án állt le a termelés, amelyet április 28-tól fokozatosan indítanak újra, és mint az Audinál, először egy műszakban folyik majd a munka. A csillagos gyárban is szigorú, minden munkatársra érvényes higiéniai és egészségvédelmi intézkedéseket vezetnek be. A Mercedes kiemelte, hogy a szakszervezetekkel kidolgozott megegyezése szerint nem változik a munkatársak alapbére. A dolgozók az úgynevezett vakációjuttatás egyszeri csökkentését fogadták el, áprilisra – a gyártás leállásának időszakára – pedig az úgynevezett jelenléti bónuszt nem fizetik ki.

A járműgyártók közül nagyon hamar, már április 9-én újraindult a termelés az ITK Holding Zrt. leányvállalatánál, az Inter Traction Electrics Kft. debreceni buszgyártó telephelyén. Az üzemben kéthetes leállást követően, a szükséges óvintézkedések mellett folytatják az autóbuszgyártást.

A debreceni autóbuszgyár folytatta az összeszerelést, és a járművek átadását a megrendelőknek

A háttéripar is éledezik, tíz munkanapos leállást követően újraindult a termelés a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári gépjármű-alkatrészgyártó üzemében. A március 21-től április 5-ig tartó leállás után részkapacitású termelést indítottak el, amely a korábbi szint 15-20%-át jelenti. Így a 4600 munkavállalóból csak 15-20% kezdett újra dolgozni, de a gyártást az igények szerint bővítik. A Denso a nyárra tervezett leállást hozta előre, a munkavállalókat szabadságolták, bért kapnak. A termelést újraindító cégek közé tartozik a Bridgestone is. A gumiabroncsgyártó tatabányai üzeme a járvány hatására „egy rövid időszakban csökkentett kapacitással üzemelt”.

Az újraindulások bizakodásra adnak okot, itthon is és külföldön is, azonban ne felejtsük el, hogy az előrejelzések szerint az autóiparban a válság utáni visszarendeződésre még sokat kell várni. Az elemzők szerint a folyamat várhatóan nem zárul le idén, mint ahogyan a globális gépjárműgyártás volumene sem éri el a válság előtti értéket.

Európai körkép
Április 20-tól fokozatosan újraindították a koronavírus-világjárvány miatt felfüggesztett termelést a Volkswagen európai üzemeiben. A németországi bázisok közül elsőként Zwickauban (volt Trabant-gyár) indult újra a termelés, ahol az ID.3-as sorozatgyártása folyik. Ugyancsak április 20-tól vette fel a munkát a pozsonyi üzemük, a hónap utolsó hetében pedig fokozatosan újraindították a többi németországi VW-gyárat, és elkezdik a termelést Portugáliában, Spanyolországban, Oroszországban és az USA-ban. Májusban Dél-Afrikában, Argentínában, Brazíliában és Mexikóban is beindítják az üzemeket.

A gyártás újraindításához kidolgoztak egy 100 pontból álló járványügyi szabályzatot a fertőzésveszély minimalizálására. A folyamatosság biztosítására a beszállítókkal is egyeztettek, és a saját tulajdonú alkatrészellátó egységekben – világszerte 60 üzem – már április 6-án elkezdték a termelés helyreállítását: először a braunschweigi és a kasseli üzemben, majd április 14-től Salzgitterben, Chemnitzben, Hannoverben és a négy lengyelországi gyárban.

A Kia szlovákiai gyárában március 23-tól április 6-ig szünetelt a gyártás, majd azt két műszakban újraindították. A francia PSA szlovákiai leányvállalata nagyszombati autógyárában március 19. óta szünetel a gyártás, a restartról április utolsó hetében döntenek. A három csehországi Škoda-üzemben a március 18-án megszakított termelést április 6-án kellett volna restartolni, de a cég végül a 27-i kezdésről döntött. A Škoda alkalmazottai a kényszerszünet ideje alatt március 18-tól március 29-ig fizetésük 70, később pedig 75%-át kapták. A francia Renault tulajdonában levő Dacia fokozatosan újrakezdi a március 17-én felfüggesztett termelést romániai üzemében, így május 4-én már teljes kapacitással működik: a munka újrakezdését április 21-től hirdették meg, akkor a dolgozók egy része önkéntes alapon vállalhatta, hogy ismét bemegy dolgozni. Keleti szomszédunknál a Ford is leállt időlegesen, de május 4-től újraindította a jármű- és motorgyártást, Krajovához hasonlóan a legtöbb európai üzemében is.

Leépítés
Sajnos több magyarországi gyártóhelyen leépítésekkel reagáltak a koronavírus-válság okozta gazdasági hatásra. Két lépcsőben több mint 800 munkavállalójával bont szerződést a Bosch hatvani gyára – közölte a magyarországi vállalatcsoport és az Adria régió kommunikációs igazgatója, Bodó Teodóra. A hatvani telephely fenntartható működése érdekében április végéig 700 kölcsönzött munkavállalói szerződés szűnik meg. Az év végéig pedig további maximum 130 fővel csökkentik a gyártást támogató – indirekt – munkakörben dolgozók létszámát. A döntést az autóipari megrendelések jelentős csökkentésével indokolták. A telephely autóelektronikai termékeket állít elő, 6000 munkavállalót foglalkoztat.

Átszervezés mellett döntött a Continental is: Makóra telepíti nyíregyházi gyárának egyik üzletágát, emiatt az év végéig 127 nyírségi dolgozóját bocsátja el. A döntés indokaként a Continental AG a hűtő-fűtő rendszerek iránti kereslet 2018 óta tapasztalható csökkenését jelölte meg. Számításaik szerint a negatív trend tovább folytatódik 2020-ban és azt követően is, mivel az autóipar folyamatosan áll át az elektromos autók gyártására. A cég hangsúlyozta, a nyíregyházi üzem üzletági gyártásának megszüntetését nem a koronavírus-járvány, hanem a piac alakulása indokolja. A Continental támogatja majd azokat, akik szeretnék áthelyeztetni magukat a cégcsoport másik gyárába, tanácsadást és támogatást nyújtanak az új munkahelyet keresők számára, valamint a megfelelő végkielégítés mellett – bizonyos esetekben – extra bónusz lehetősége is fennáll. A Continental AG cégcsoport Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs-kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterségesintelligencia-fejlesztő központtal van jelen, a bérelt munkaerővel együtt több mint 8000 munkavállalója van.

Fotó: gyártók, MTI