A nagyjából 6700 kilométeres hosszúsági vasúti hálózatban 5818 vasúti átjáró található, és ezek nagyon veszélyesek. Ha baleset történik, akkor nagyon súlyosak a következmények a járművezető részére, ezért lehet, hogy az összes baleset mindössze 0,4 százaléka történik a vasút-közút kereszteződésekben, ami a közúti halálesetek 4 százalékáért felelős.

Minden évben átlagosan 25-30 ember veszti életét a vasúti átjárókban történt balesetekben – ha épp nem történik tömegszerencsétlenség. Azért fontos felhívni a figyelmet a veszélyes üzemre, mert a vizsgálatok szerint a balesetek 100 százalékában a járművezetők voltak felelősek. Figyelmetlenség, türelmetlenség, agresszivitás – hajmeresztő dolgokat láttak azokban a kereszteződésekben, amelyeket a próba kedvéért kamerával figyeltek meg a MÁV munkatársai.

Nem saját akaratából-erejéből tette meg utolsó métereit a Samara Nem saját akaratából-erejéből tette meg utolsó métereit a Samara

Épp ezért a MÁV vasútbiztonsági vezetője legszívesebben újra bevezetné a sebességkorlátozást a vasúti átjárókban. Ez azonban nem feltétlenül ésszerű dolog. Idén eddig 17 halálos baleset történt vasúti átjárókban, ebből 15 olyan helyen, ahol volt és megfelelően működött a fénysorompó. Ezek szerint ahol nagy a forgalom, ott van biztosító berendezés, azonban egyszerűen nem figyelnek rá a közlekedők.

Egy baleset – tízezer ember késik

A balesetek a forgalmasabb vonalakon több tízezer ember életét nehezítik meg, az ütemes menetrend borul. Egyszerre három szervezet – rendőrség, közlekedésbiztonsági hatóság és az üzemben tartó – helyszínel, ami 3-5 órát vesz igénybe, ezt követően indul meg a roncs eltakarítás, a pálya helyreállítása, ami megint 1-5 órát vesz igénybe. Az anyagi kár egyébként a vasúti szerelvényekben-biztosító berendezésekben nem szokott jelentős lenni, inkább a közúti járművek szenvedik meg a találkozást.

A veszélyre próbálták meg felhívni a figyelmet a MÁV Vasútbiztonsági Roadshow záró állomásaként bemutatott balesettel. Talán ezzel kellett volna kezdeni, hogy az elrettentő képeket-videókat be tudják mutatni a többi állomáson. De hát semmi nem lehet tökéletes. Maga a baleset sem volt az, hiszen mindössze 30 km/órás sebességgel haladt a vonatot helyettesítő két mozdony. Elöl egy román M43 (48 tonna, beceneve Dácsia), mögötte egy orosz M62 (116 tonna, beceneve Szergej). Az áldozat egy szebb napokat látott Lada Samara volt.

Egy átkötőkábel elszakadt, egyébként nem esett kár vasúti eszközben Egy átkötőkábel elszakadt, egyébként nem esett kár vasúti eszközben

Amíg a Kamion és Európa utca kereszteződésében lévő átjáróban a nagy eseményre vártunk, a háttérben lévő vágányon zajlott a – engedjék meg ezt a költői túlzást – menetrendszerű forgalom. A MÁV kombi terminálon kamionokat rakodtak, a szembe lévő ipartelepen meg nem állt a flex. És akkor következett a 164 tonna és a 0,8 tonna kölcsönhatása. A szerelvény természetesen meg se érezte a becsapódást, az autó már annál inkább – teljesen összeroncsolódott a bal oldala, az egyik fém ütköző ott állapodott meg, ahol egyébként a vezető feje lett volna. A valóságban ennél sokkal súlyosabb lett volna az ütközés, hiszen az új motorvonatok sokkal gyorsabbak a régieknél. A tanulság: vegyék figyelembe a vasúti átjárók biztosító berendezéseit, ha pedig nincs ilyen, alaposan nézzenek szét. Higgyék el, megéri.

Benézett az oldalablakon az ütköző. Nagyobb tempónál szétszakadt volna az autó Benézett az oldalablakon az ütköző. Nagyobb tempónál szétszakadt volna az autó

Nagy felbontású képeket az Autó-Motor Facebook oldalán találnak, a Galériában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!