Újabb drágulással kell szembenézniük a teherautósoknak. – Havonta nagyjából több mint 150 ezer forinttal lesz drágább az úthasználat – mondta el lapunknak Szalkai Tamás, egyéni közúti árufuvarozó. – Tíz saját teherautóm van, így hetente 300-400 ezer forintot fizetek ki csak a magyar utakon. Az emelés miatt jövőre már fél millió forintnál is drágább lesz a heti úthasználat.
– Folyamatosan emelkednek a költségeink – folytatta Szalkai Tamás. – Nyugat-Európába fuvarozok, ahol kétévente emelik az útdíjat. Nem beszélve arról, hogy tavalyhoz képest sokkal többe kerül az üzemanyag és megdrágultak a teherautók is. Igyekszem időben lecserélni a járműveimet, hogy korszerűek legyenek és megfeleljenek a környezetvédelmi besorolásnak is. Sikerült a közelmúltban vásárolnom egy új kamiont, ami ugyanazt tudja, mint amit pár éve vettem, de már az is tíz százalékkal drágább volt – tette hozzá Szalkai Tamás.

Fotó: Lővei Gergely

Országos szinten mintegy tízezer fuvarozót, Somogy megyében pedig több száz vállalkozást érint a díjemelés. – Váratlan a drágulás – hangsúlyozta Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének kommunikációs menedzsere. – Különösen aggályosnak tartjuk, hogy az 5,8 százalékos útdíj emelés – a jármű-kategóriától és környezetvédelmi besorolástól függően – valójában 10–30 százalék közötti, vagy azt meghaladó növekedés. Ugyanis a korábban alkalmazott környezetvédelmi kedvezmény csökken, illetve megszűnik – fogalmazott Árvay Tivadar.
Az úthasználati díj emelkedésével a vállalkozások is kénytelenek emelni a fuvarköltségeken. Becsléseik szerint 15-20 százalékos drágulás várható a szállításban. Árvay Tivadar hozzátette: amennyiben a megrendelők, illetve az árukibocsátók nem fogadják el a díjemelést, akkor lesznek olyan vállalkozások, akik kénytelen lesznek feladni tevékenységüket.