(A Groupama nem adott információt, a K&H és a Köbe pedig nem reagált a lap megkeresésére.) A többi biztosítótól származó adatok alapján mintegy 230 ezer ügyfél ment át másik társasághoz. A legtöbben, 80 ezren a legnagyobb társaságtól, az Allianz Hungáriától pártoltak el, ám a társaság jó autókereskedői partnerhálózatának köszönhetően év közben várhatóan behozza ezt a lemaradást. Az Allianz mellett az előző két évben az egyik legolcsóbb cég, az Union volt kénytelen jelentős ügyfélvesztést elkönyvelni, e társaságtól 55 ezren távoztak. Az idei évre a biztosítóegyesületek kínáltak olyan alacsony díjakat, melyekkel a versenytársak nem számoltak.

Ezt jelzi, hogy az utóbbi években az Union mellett szintén rendkívül népszerű Magyar Posta Biztosítótól is távozott 13 ezer ügyfél. A nem végleges adatok alapján a Generalinak és az Uniqának sikerült a 30, illetve 16 ezer távozó helyét új szerződésekkel kitöltenie, de például az Allianzhoz csak 23 ezer, az Unionhoz és a 27 ezer ügyfelét elvesztő Aegonhoz 10-10 ezer új szerződő jött. Az OTP Garancia pozitív mérleget ért el, e cég 9 ezer távozó ügyfélről és 20 ezer új szerződésről számolt be. A díjverseny legnagyobb nyertese egyértelműen a MÁV Általános Biztosító Egyesület, amely az új kötések 45 százalékát tudhatja magáénak, és legalább 50 ezerrel növelte tagjainak számát, ami az állomány megduplázását jelenti.