„Ezzel az Audi egyértelműen jó úton halad afelé, hogy a teljes évre vonatkozóan sorozatban immár 11. kiszállítási rekordját érhesse el. Célunk, hogy 2006-ban az előző év értékesítési rekordjához képest további 50 ezerrel több járművet szállíthassunk ki” – jelentette ki Prof. Dr. Martin Winterkorn, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke.

Az Audi az első félév során Nyugat-Európa nyolc piacán állított fel értékesítési rekordot, köztük Nagy-Britanniában 46.560 járművel (45.107, 3,2 százalékos növekedés), Olaszországban 30.218 kiszállítással (27.534, 9,7 százalékos növekedés), Spanyolországban 30.188 kiszállított járművel (28.673, 5,3 százalékos növekedés), Franciaországban 24.961 járművel (22.571, 10,6 százalékos növekedés) és Belgiumban 18.893 kiszállítással (15.430, 22,4 százalékos növekedés). A nyugat-európai export értékesítés darabszáma 5,6 százalékkal 205.400 (2005 első félév: 194.504) járműre növekedett. Az Audi 2006 első hat hónapja során a legnagyobb növekedést Kína (Hongkonggal együtt) piacán produkálta, ahol a négykarikás ingolstadti márka 94,2 százalékkal több, összesen 38.838 (19.996 az előző év azonos időszakában) járművet szállított ki.

„Az Audi ezzel bőven piacvezető a kínai prémiumkategóriában, egyben a leggyorsabb növekedést produkáló prémiummárka” – mondta Ralph Weyler, az Audi marketing- és értékesítési igazgatója. Az Audi az Amerikai Egyesült Államok piacán is növekedést ért el: a 40.455 kiszállítás 7,3 százalékos növekedést jelent (2005 hasonló időszaka: 37.701). Az Audi Q7 júniusi piaci bevezetése rendkívül sikeresnek bizonyult. „Az Egyesült Államokban közel egy hónapja kapható Audi Q7 nagyon népszerű a vásárlók körében, és már eddig is 1.310 darab Q7-est adtunk át” – mondta Weyler.

A körülmények Kelet-Európában is igen kedvezően alakultak az Audi számára: mintegy 13.800 darabos forgalommal 29,7 százalékkal több autót adtak át az ügyfeleknek, mint 2005 első féléve (10.641) során. A legnagyobb piac Oroszország, ahol a kiszállítások 51,8 százalékkal 4.124 darabra növekedtek (2.717). A magyarországi piacon is jól teljesített a márka, az év első felében 857 autót adtak át az ügyfeleknek (2005 hasonló időszak: 773), ami 10.9 százalékos növekedést jelent. A korábbi hónapokhoz hasonlóan az első félév hajrájában is az Audi A6 modell volt a legsikeresebb, összesen 227 kiszállítást regisztráltak ebből a modellből az év első felében, amivel magasan piacvezető kategóriájában.

Az Audi legnagyobb első félévi növekedést produkáló tengerentúli piacai Dél-Afrika 6.617 kiszállítással (5.814, 13,8 százalékos növekedés), Dél-Korea 2.778 járművel (1.174, 136,6 százalék) és Ausztrália 2.674 darabbal (2.388, 12 százalékos növekedés).

Németországban, az Audi legnagyobb piacán, az ingolstadti gyártó nehéz gazdasági körülmények közepette is tovább növelte kiszállítási számait, amelyek a 127.498 járművel a január és június közötti időszakban 1,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét (126.093). „E nehéz gazdasági környezetben az első félév során 7,4-ről 7,5 százalékra növelhettük piaci részesedésünket. A pillanatnyilag viszonylag gyenge német személyautó-piac ellenére itthon is folytatjuk a növekedést” – jelentette ki Weyler.

2006 első felében világszerte összesen 39 piacon született kiszállítási rekord. Ehhez a világszerte 86.400 darab kiszállított járművel (plusz 23 százalék az előző év azonos időszakához képest) nagymértékben hozzájárult többek között az Audi A3 Sportback és nagyjából 119.000 darabbal (32 százalékos növekedés) az Audi A6. Az Audi A8 kiszállításai szintén növekedtek, mégpedig közel tíz százalékkal immár 11.600 darab fölé, s idén márciusi európai piaci bevezetése óta az új Audi Q7 is már mintegy 16.800 darabbal jelent meg az értékesítési eredményekben. „Az év végéig mintegy 880 000 járművet kívánunk vásárlóinknak kiszállítani.” – jelentette ki Winterkorn. Weyler így egészítette ki: „Európában és Kínában már az eddigiek során is kiváló pozíciókat alakíthattunk ki. Az elkövetkezendő évek során – például az Audi A5 és az Audi Q5 modellek révén – célzottan azon szegmensekben is meg kívánunk jelenni, ahol ma még nem képviseltetjük magunkat. Mindez ideális alapként szolgálhat, hogy az elkövetkezendő évek során is széles körű növekedést produkálhassunk.”