Kormányközeli forrásokból megerősítették érdeklődésünkre azt az értesülést, miszerint már a közeli jövőben automata traffipaxot telepíthet a rendőrség az autópályákra, így az M6/M60-as Baranyát, Tolnát átszelő szakaszaira is. Úgy tudni, tizenkétmilliárd forintot fordítanak arra, hogy tizenöt-húsz kilométerenként sebességmérő berendezéseket állítsanak üzembe, illetve a már meglévő térfigyelő, forgalom-ellenőrző eszközöket ilyen célokra is használhatóvá tegyék. Utóbbiak azt figyelnék, hogy milyen gyorsan teszi meg a távot egy-egy autó két mérési pont között, és az út hosszát elosztva az eltelt idővel kiszámítanák a járművek átlagsebességét.

A lépés indoka, hogy bár minden baleseti adat jelentős csökkenést mutat, a gyorshajtás továbbra is a karambolok vezető oka, az esetek huszonhét százalékának hátterében a száguldozás áll.

Az éjjel-nappal üzemképes traffipaxokhoz már nem lesz szükséges a rendőri jelenlét sem Az éjjel-nappal üzemképes traffipaxokhoz már nem lesz szükséges a rendőri jelenlét sem

 
Baranyát, Tolnát tekintve a sztráda ugyan kiemelkedően biztonságosnak számít, viszont az autópálya ezekben a megyékben is a gyorshajtók paradicsoma: megesett, hogy egy óra alatt több mint száz, a megengedettnél sebesebben hajtó autóst mértek be a rendőrök.

Az M6/M60-as autópálya forgalma egyébként 2010-es átadása után az első néhány hónapban folyamatosan növekedett, 2011-ben azonban a folyamat tavaly megállt, majd megfordult. A Budapest és Bóly között vezető sztrádát két éve átlagosan 10 945, tavaly 10 920 jármű használta naponta. A Bóly és Pécs közötti szakasz (M60) forgalma ennél is nagyobb mértékben csökkent.
 
Százmilliók büntetésre
 
A SEBESSÉGHATÁROKAT túllépő baranyai autósokkal szemben tavaly november utolsó napjáig 7565 esetben szabott ki közigazgatási bírságot a hatóság, összességében 258 millió 580 ezer forintot kell befizetniük a szabályszegőknek. Közülük közel kétezer, gyorshajtáson kapott sofőr összesen hetvenmillió forinttal tartozik, ennyien nem fizettek határidőig. Részletet nem, csak a halasztott fizetés lehetőségét kérheti az, aki nem tudja befizetni. A pénzt adók módjára próbálják beszedni a mulasztóktól, ha ez nem vezet eredményre, és közmunkára sem fogható az adós, akkor elzárás is következhet.
 
Fegyverletétel után
 
A KRESZ legutóbbi módosításának részeként betiltották a rendőrségi sebességmérő készülékeket megbénító lézerblokkolók használatát. Az ilyen berendezések nemcsak figyelmeztetni tudják az autósokat a traffipax jelenlétére, hanem meg is bénítják a rendőrség műszereit, így használóik tulajdonképpen büntetlenül száguldozhattak. Azok, akik a tiltás dacára továbbra is alkalmaznak ilyen berendezést, súlyos büntetésre számíthatnak: több százezer forintos bírság is kiszabható, valamint a blokkolót is elkobozhatják. A traffipax-előrejelző készülékek használata viszont továbbra sem tilos.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!