A világ legnagyobb motorgyára teljes értékű autógyárrá fejlődik a napokban, így az Audi Hungaria meghívott minket Győrbe, hogy megismerjük a kibővített fejlesztőrészleget, ahol immár nem csak motorfejlesztéssel, de járműfejlesztéssel is foglalkoznak. Utóbbi lényege, hogy a helyben gyártott autók változtatásait helyben készítik el, ami nagyban felgyorsítja a folyamatot.

Tizenkilenc évvel ezelőtt kezdte meg a működést az Audi Hungaria üzeme Győrben, kezdetben csak motorgyártással foglalkoztak, tizenegy évvel ezelőtt alapították meg a motorfejlesztő részleget, amelyet most azzal párhuzamosan járműfejlesztéssel bővítenek, hogy nem csak összeszereléssel, de teljes járműgyártással foglalkoznak. Tavaly indult az épület bővítése, a tervezett 69 fős keretből 30 pozíciót már betöltöttek, a Motorfejlesztésen 170 dolgoznak, közülük több mint százan mérnökök. Bőven van dolguk, hiszen Győrben 240 -féle motort készítenek, amelyeket aztán a világ minden tájára szállítanak.

A törvényi változások (kipufogógáz-tisztasági és fogyasztási előírások) megkövetelik a folyamatos termékfejlesztést, ehhez 10 darab teljesítmény- és 2 darab súrlódás-vizsgáló próbapad, egy klímakamra és egy „süketszoba” áll rendelkezésre. Az Audi márka csak itt vizsgálja az alternatív, földgáz (e-gáz) és etanol hajtású motorokat. De új konstrukciót is készítenek nálunk, az új 1.8 TFSI hengerfejét például Győrben alkották meg, miközben a motor többi része pár száz kilométerrel odébb, Németországban készült. De például az Audi A1 Quattro számára is itt alkották meg a 2,0 literes turbómotort, ami igazi jutalomfeladat a mérnököknek – a fejlesztés része, hogy a tervező kipróbálja a terméket, ami egy ilyen forró ferdehátúnál nagy élmény. Főleg, hogy még fizetést is kap érte az ember…

De ez még nem minden, hiszen ha egy kicsit változtatnak valamelyik alkatrészen, meg kell vizsgálni, nem lett-e zajosabb a motor. Ehhez egy speciális zajkamera áll a rendelkezésre, a meghatározott geometriai mintában elhelyezett 60 mikrofon által rögzített zajokat a középen lévő kamera képén grafikusan jelenítik meg. Ez a motor ujjlenyomata, amellyel aztán a világ minden részén lévő Volkswagen-konszern fejlesztőközpontban tudnak dolgozni. A motor karosszériára gyakorolt hatásait (rezgések) is vizsgálják, a tűzfal rezgéseit lézerrel nézik, az 1200 mérési pontot egy órán át pásztázzák, hogy pontosan meg tudják határozni a szükséges rezgéscsillapító anyag helyét és mennyiségét. Annyira tökélyre fejlesztették már az akusztika-vizsgálatot, hogy zenélni is tudnak a mérnökök a csupasz karosszériával – nekünk a Quimby: Autó egy szerpentinen számát játszották le. Hát igen, egy bizonyos szint után már mindegy, hogy papír, vagy fémlemez a membrán.

A Járműfejlesztő részleg 6,9 millió eurós beruházásból készül, a feladata az lesz, hogy az itt gyártott autókkal foglalkozzanak, illetve a Győrben gyártott motorokat az autókba építsék. A piacra dobás előtt 5 évvel már készen van az első virtuális modell, amelynek megkezdik a tesztelését. Három évvel a piaci bevezetést megelőzően az első alkatrészek már elkészülnek, amelyeket aztán a gyakorlatban is megvizsgálnak (például napsugárzása műszerfalnak), 2 évvel a bemutató előtt indul a prototípus-tesztelés – ez továbbra is a német (Ingolstadt és Neckarsulm) fejlesztőközpontok feladata lesz. De az elhangzott, hogy a jövőben lehet majd nálunk számítani enyhén álcázott autók megjelenésére a közutakon (például eltérő légbeömlők a lökhárítóban), amikor valós körülmények között tesztelik az új hajtással szerelt prototípusokat. A fejlesztés jelentős része azonban számítógépen zajlik majd, amely téren szintén vezető helyen vannak a magyarok. Az itt fejlesztett algoritmusok segítségével nem csak a fémötvözetek tulajdonságait tudják vizsgálni, de például az üvegszál erősítésű műanyagokat is, és azokból is le tudják faragni a felesleges részeket. Mindezt a drága alkatrész-gyártás és próbálás nélkül.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!