Az International Council on Clean Transportation nevű szervezet készített egy felmérést a ClimateWorks Alapítvány támogatásával, amelyben azt vizsgálták, mennyire tér el egymástól a gyártók által közölt szabványos fogyasztás és a valós életben tapasztalt üzemanyag-felhasználás.

Arra a cseppet sem meglepő eredményre jutottak a kutatás készítői, hogy jelentős eltérések vannak, ráadásul egyre inkább nyílik az olló. Amíg 2000-ben csak átlagosan tíz százalékkal fogyasztottak többet az autók a szabványosnál, addig 2011-ben már 25 százalék volt az eltérés. Az egyik legnagyobb a BMW esetében volt (30 %), de a többi német prémiummárka is ott van az élen.

Mindez annak köszönhető, hogy a több helyen bevezetett fogyasztás (CO2-kibocsájtás) alapú adózás miatt a gyártók kifejezetten a New European Driving Cycle nevű mérésre optimalizálják az autókat – nem véletlen, hogy mifelénk olyan népszerű a motorleállító, míg például az USA-ban, ahol a mérési ciklusban nem veszik figyelembe, kihagyják az autókból ezt a megoldást -, ami azt jelenti, hogy az elsősorban városi, kisebb részt országúti körülményeket szimuláló teszten remekelnek az autók. Ez még nem is baj, hiszen az EuroNCAP törésteszthez hasonlóan a NEDC mérés is egyszerű összehasonlítási alap, az ott szerzett tapasztalatokból csak áttételesen lehet következtetni az autó tudására. Aki hegyes-völgyes városban autózik, ugyanolyan kocsival sokkal többet fog fogyasztani, mint az, aki két vidéki kisváros között ingázik az Alföldön. Ezzel tisztában is vannak az autóvásárlók, a problémát inkább az okozza, hogy a hirdetésekben a reklámügynökségek előszeretettel hangsúlyozzák ki, milyen keveset fogyaszt az autó. Az, hogy ez csak bizonyos körülmények között igaz, már az apró betűs részben keresendő.

Az alacsony szabványos átlag tehát mindössze annyit jelent: az adott gyártó optimalizálta legjobban autóját a mérés körülményeire. Megoldást az ENSZ által kifejlesztett Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure (WLTP) mérési ciklus jelentheti, amelyet a tervek szerint 2020-tól vezetnének be az Unióban. Sokkal korábban nem is lehetne, hiszen a jelenlegi károsanyag-kibocsájtási elvárásoknál kifejezetten az NEDC mérési ciklusra határozták meg. Az angol nyelvű tanulmányt PDF formátumban itt találják.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!