Az idei évet nyereséggel zárja a BMW az előrejelzések szerint, de az egyre nehezebb piaci környezet és az egyre nagyobb energiát igényelő fejlesztések miatt romlanak a hosszú távú kilátások, tavaly 7,2 milliárd euró nyereséget realizált a bajor cég, idén pedig jóval ez alatt zárnak majd. Az autós részlegnél 6-8 százalék körüli nyereségességet érnek el, ami elmarad a hosszú távú tervben szereplő 8-10 százalékos értéknél, ennek elérése továbbra is a cél, amihez szükség lesz a stabil piaci környezetre. Annak érdekében, hogy utóbbi sikerüljön, a német autógyártó 12 milliárd eurót akar megspórolni 2022-ig bezáróan, nem terveznek létszámleépítést, de például együttműködésekkel csökkentik a fejlesztési költségeket – a Daimlerrel kötöttek nemrég ilyen értelmű megállapodást – és racionalizálják a motorválasztékot. Új modelleket is piacra dobnak, ezek közül a keresztmotoros padlólemezre épülő, első/összkerékhajtású 2-es GranCoupét jelentették be, amelyet 2019 novemberében lepleznek le a Los Angelesi Autószalonon, és 2020 tavaszán indul a forgalmazása. Várhatóan még ezt megelőzően megismerhetjük majd a szintén a keresztmotoros UKL alapra váltó 1-es sorozatot is.