Az XJ volt az utolsó Jaguar, melynek tervezését az alapító, Sir William Lyons személyesen felügyelte

Van, akinek az autózás hőskora, van, akinek a megbízhatósági gondok ugranak be a Jaguar név hallatán, de nem vitás, hogy a mára indiai tulajdonba került márka mindig is izgalmasnak és elérhetetlennek számított, típusai pedig nem öregednek, inkább nemesednek, ahogy telik az idő. Igazi klasszikusokká válnak, a rajongók pedig hibáik ellenére is vágynak rájuk. Ilyen a britek legelterjedtebb modellje, az XJ is, amely generációkon át megőrizte egyéniségét.

II. Erzsébet és férje, Fülöp herceg egy Jaguar XJ6 Landauletben

Első szériája akkoriban debütált, amikor a Jaguar egyszerre hét különböző utcai autót kínált, amit az alapító, Sir William Lyons gazdaságtalannak ítélt. Utolsó, saját felügyelete alatt tervezett újdonságával az E-Type-on kívül minden modelljét leváltotta. Az XJ-t ideális utódnak tartotta, eleganciája, teljesítménye, kényelme és vezethetősége a 60-as évek végén egymaga képes volt pótolni a korábbi kisebb és nagyobb limuzinokat. A presztízst igénylő vevőknek 1969-től továbbra is a Daimler Sovereign néven forgalmazott, jobban felszerelt változatot szánták.

V12-es motorjával sokáig egyeduralkodó volt az XJ

Az első években egy 2,8 és egy 4,2 literes, soros hathengeres benzinesből állt a kínálat Borg Warner-féle automatikus váltóval. Nem csoda, hogy két tankra volt szüksége, melyek saját betöltőnyílást is kaptak a csomagtérfedél és a hátsó ablak találkozásánál. Igaz, a fogyasztásnál akkoriban fontosabb volt a kiváló, független kerékfelfüggesztés, a rezgés- és vibrációmentes, csendes utastér, a szervokormány, a légkondicionáló, vagy a modern, alacsony oldalfalú Dunlop gumi. Dicsérték az újságírók és csak úgy tolongtak érte a vevők. Hazájában meg is választották az Év Autójának.

A 2001-es XJR 100-assal Sir William Lyons 100. születésnapját ünnepelte a Jaguar

Kritikát elsősorban a szűkös hátsó lábtér miatt kapott, ezért 1972-től 10 cm-rel nyújtott tengelytávval és akár 5,3 literes V12-essel is meg lehetett vásárolni. Az XJ12-es volt a világ egyetlen szériagyártású, 12 hengeres limuzinja, sőt, 225 km/órás végsebességével a leggyorsabb is! Riválisára, a BMW 750i-re egészen 1987-ig kellett várni! A gyáriaknak is nagy kihívás volt a csúcsmotor beépítése, ehhez a perifériák egy részét is módosítani kellett. Rossz hírét mégsem ennek, hanem annak a lépésnek köszönheti, hogy a Jaguar beolvadt a British Leyland csoportba, ami a gyártási minőség drasztikus leromlásával járt. Ez nem akadályozta meg abban, hogy nemzeti kinccsé váljon.

A felső tízezer, sőt II. Erzsébet is kedvelte, mindig az aktuális generációval utaztatják a miniszterelnököt, és az évtizedek alatt tucatnyi példányt elhasznált belőle a rendőrség. 1975-ben a limuzin műszaki alapjain elkészült az XJ-S kupé, a fejlesztés pedig nem állt le. Először az USA-szabványnak megfelelő lökhárítók miatt kellett áttervezni az orrát, majd újabb motorok és felszereltségek kerültek a három szérián át egyre modernebbé varázsolt, vagány karosszériába.

A két benzintank között csomagtartónak is maradt hely

A vadonatúj, második generáció (XJ40) tervezése az anyacég gondjai és az 1973-as olajválság miatt olyan hosszúra nyúlt, hogy csak 1986-ra lett belőle bemutatható autó, végül a harmadik széria 1992-ig tartotta a frontot. Hamarosan már a Ford kötelékében folytatta karrierjét a márka, az 1994-es, X300-as nem volt más, mint egy formai és műszaki evolúció, de a 2003-as X350-es már a hagyományőrzés jegyében tartott ki a megszokott formavilág mellett. Ezzel a tradícióval szakított 2009-ben a tulajdonos Tata Motors és a formatervező, Ian Callum, aki az aktualizált technikához forradalmian új külsőt álmodott. Mit hoz a jövő? Talán a kifejezetten elektromos autónak tervezett, újító I-Pace lesz az a Jaguar, amely átveheti az XJ-től a kelendő angol prémiumautó stafétáját.

Nagy értékvesztése miatt sok XJ40-es vált akciófilmek áldozatává